Helyi közélet

2017.09.11. 18:26

Ettek, ittak, jól vigadtak Bekecsen

Bekecs - Emlékművet is avattak a harmadik őszi vigasságon szombaton.

Bekecs - Emlékművet is avattak a harmadik őszi vigasságon szombaton.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Bekecsen az Őszi Vigasságot, ami a település évi legnagyobb ünnepe. Jó idő fogadta a nagy számú kilátogatót a Fürdőkertben, így a lábfürdőt is sokan használták, míg a gyerekek a vízi dodgemben tekertek és az ugrálóvárat rohamozták.

Most is sok csapat gyújtott a bográcsok alá reggel, hogy összemérjék főzőtudásukat, ahogy idén is megmérkőztek a legjobb pálinkák is. A jó ebédhez a nótát Figeczki Anna és Csáki Péter szolgáltatta, gyerekműsorral érkezett Tompeti és Barátai, a nevetésről Somogyi András gondoskodott, de fellépett Karády István, Vreczenár Péter, a Memphis Rockabilly és a Kerozin is.

– Egy emlékművet is avattunk az I. és II. világháború áldozatainak emlékére, amely régi adósságunk törlesztése volt – mondta dr. Bodnár László polgármester. Az avatáson részt vett Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke is.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában