Helyi közélet

2017.05.16. 10:31

Építési hulladék, ruhák és használt pelenka borította a miskolci erdőt

Miskolc - A Csermőkén tartotta legújabb akcióját a Miskolci Erdőmentők csapata.

Miskolc - A Csermőkén tartotta legújabb akcióját a Miskolci Erdőmentők csapata.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Miskolcon is megalakult Csonka Zsófia tájépítész vezetésével az Erdő­mentők civil hálózat helyi csoportja. Az erdőmentők elsődleges feladatuknak az erdők és a vadvilág védelmét, annak sérüléseinek helyreállítását tekintik, ennek megfelelően rendszeresen szerveznek akciókat.

Ilyet tartott a napokban a miskolci csapat is a Csermőkén, ahol ezúttal is nagy mennyiségű szemetet derítettek fel, illetve távolítottak el.

– Nagyon jó a kapcsolatunk az erdészetekkel, ezt a helyszínt a Lillafüredi Erdészet javasolta, mivel az adataik alapján elkelt itt a segítség – mondja Zsófia a helyszín kiválasztásáról.

15 nagy, 10 kis zsák szemét

A csapat egy elsőre szép, árnyas erdőrészben találta magát, ám rövid séta után, beljebb jutva bizony érte őket meglepetés. Mint mondják annyi szemetet találtak, mintha két ruházati üzlet teljes árukészletét hordták volna oda, két lebontott ház komplett építési törmelékét találták volna meg, de rengeteg gyerekjáték, ruha, cipő és használt pelenka is borította a fák között a talajt. Egy közeli kis vízfolyásnál tetemes mennyiségű csirkecsont került elő újabb meglepetésként.

– Ahogy egyre beljebb haladtunk, újabb és újabb szemétkupacok kerültek elő, így rengeteg munkánk volt, aminek nem is értünk a végére, hiszen olyan mennyiségű hulladékot találtunk, amit egy nap alatt, kézi erővel lehetetlen lett volna összeszedni és aztán elszállítani –mondja Csonka Zsófia.

Így is összeszedtek 15 nagy, 10 kisebb zsák szemetet és a nagyobb hulladékokból, mint amilyen az autógumi és autóalkatrészek, amit csak tudtak. Az egyetemmel és az erdészettel egyeztetve hamarosan visszatérnek a helyszínre. Addig is faültetési és pataktakarítási akciót is terveznek a közeljövőben, de takarításhoz is keresik a helyszíneket. Bárki csatlakozhat a csapathoz az erdomentok.hu oldalon regisztrálva, vagy a [email protected] címen.

ÉM-HI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában