Helyi közélet

2017.04.12. 14:55

Szeretne verset telefonon hallgatni?

Miskolc-Lillafüred - Lillafüreden, az Óda-táblánál és József Attila szobránál tartotta költészet napi megemlékezését Miskolc. Ráadásként egy úgynevezett VersVonalat, azaz verset mondó telefonfülkét is felállítottak a Palotaszálló előtt.

Miskolc-Lillafüred - Lillafüreden, az Óda-táblánál és József Attila szobránál tartotta költészet napi megemlékezését Miskolc. Ráadásként egy úgynevezett VersVonalat, azaz verset mondó telefonfülkét is felállítottak a Palotaszálló előtt.

„Vannak vidékek, gyönyörű tájak, ahol a keserű számban édessé ízesül, vannak vidékek legbelül…”

Kányádi Sándor Előhang című versének soraival köszöntötte a megjelenteket kedden az Óda-táblánál Papp Ferenc, Miskolc kulturális főtanácsosa a költészet napi ünnepségen.

– Ahhoz, hogy legyen legbelül, ahhoz kell az édesanya ringató szava, kellenek a pedagógusok, akik a versek szeretetére felhívják az emberek figyelmét. Kellenek azok a könyvtárosok, akik kitalálták, hogy egy VersVonal él Miskolc városában, Lillafüreden.

Elhangzott: Lillafüred csodái is kellettek, hogy József Attila megírja az Ódát, a 20. század talán legszerelmesebb himnuszát.

– Kultikus helyen vagyunk! A mi feladatunk, hogy megőrizzük, hogy ápoljuk, hogy a mindennapjaink része legyen a vers – jelentette ki Papp Ferenc. – Költészet napja kellene hogy legyen az év 365 napja!

Ünnepi beszédet mondott Jánosi Zoltán irodalomtörténész, majd Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház művésze szavalta el József Attila szobránál az Ódát. A műsorban közreműködött a Verszenekar, Vajda Éva színművész, Balázs István előadóművész és Takács Anna, a 2016-os városi versmondó verseny győztese.

Már hétfőn délelőtt is többen felvették a telefonkagylót Lillafüreden, a Palotaszálló szomszédságában. A VersVonal, a verset mondó telefonfülke várta a közönséget, amelyet szintén a költészet napján adtak át. Ha felemeljük a kagylót, az nem vonalat ad, hanem vers szólal meg benne. Sok más mellett például Karinthy Frigyes: Előszó, Lackfi János Titok, József Attila Eszmélet, Petőfi Sándor Erdőben, vagy Radnóti Miklós Két karodban című műve is hallható.

Csörnök Marianntól, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár PR-munkatársától megtudtuk, a VersVonal ötletét Örkény István A költészet hatalmáról című egypercese adta. Nem mellékesen a fülke egy hétig marad mostani helyén, majd Miskolcon, a könyvtár előtt várja azokat, akik verseket szeretnének hallgatni – telefonon.

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában