Helyi közélet

2016.10.08. 15:29

Molnár Piroska hangján szólal meg az Úr Miskolcon

Miskolc - Pénteken este mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Az ember tragédiáját.

Miskolc - Pénteken este mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Az ember tragédiáját.

Az előadásban Molnár Piroskát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznőt hallhatja a közönség az Úr hangjaként.

Régi ismeretség

Keszég László, a darab rendezője elárulta, már pályája kezdetén együtt dolgozhatott a művésznővel.

– Amikor elgondolkoztam azon, hogy kitől halljuk majd az Úr szavát, egyből Molnár Piroska jutott eszembe, aki örömmel fogadta a felkérést. A művésznő fantasztikus hangját nem kell bemutatni senkinek, hiszen filmekből és hangoskönyvekből már jól ismerhetjük.

Molnár Piroska úgy nyilatkozott, mindig öröm számára, ha Keszég Lászlóval dolgozhat, még egy ilyen látszólag „furcsa” munkában is.

– Szállóigévé vált mondatokat nem könnyű mondani, hiszen a legtöbb embernek már van egy elképzelése arról, hogy hogyan „kell”, vagy hallja valakinek a hangján és azt „szentnek” tekinti. Remélem, az én tolmácsolásomban a rendező kérésének megfelelően fognak hangzani ezek a mondatok, hiszen egyszerűen a saját hangomon kellett megszólaltatnom az Urat – tette hozzá a színművésznő.

Arra a kérdésre, hogy hordoz-e valamilyen többletjelentést, hogy női hangon szólalnak meg az Úr szavai, azt válaszolta: miért kellene az Úrnak egy nagy szakállú, kedves vagy szigorú bácsinak lennie!? Lehet Ő valaki, aki figyel bennünket, érdeklődik a sorsunk iránt, tanácsokat ad, és ha tiltásait nem tartjuk be, a megbocsátásra is képes. Mindig további küzdésre és bizalomra ösztönöz minket. Hogy női vagy férfi hangon szól hozzánk, az lényegtelen – hangsúlyozta Molnár Piroska.

ÉM


Miskolc - Madách Imre: Az ember tragédiája című drámáját láthatja pénteken este 7 órától első alkalommal a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában. Az előadást Keszég Tibor rendezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában