Helyi közélet

2016.10.23. 22:07

Az ötletet tettek követték Szikszón

Szikszó - A közelmúltban először rendezték meg Szikszó Város Napját.

Szikszó - A közelmúltban először rendezték meg Szikszó Város Napját.

1588 októberében volt egy győztes csata Szikszónál, ahol a leírások szerint 12 ezernyi törökkel csaptak össze a magyar–német csapatok, ám végül Rákóczi Zsigmond serege diadalmaskodott. Ennek emlékére és Sváb Antal helyi önkormányzati képviselő ötlete kapcsán nemrégiben először rendezték meg Szikszó Város Napját.

Mint megtudtuk, a nap csak szikszói emberekről szólt és fog is szólni a jövőben, ugyanis hagyományt szeretne teremteni a város a rendezvénnyel, amely az Inkubátorházban valósult meg, ahol volt egy kiállítás a ruszinok történetéről, majd dr. Farkas József tartott előadást a szikszói csatáról. Aztán sor került a „Vetélkedő nem csak Szikszóról” elnevezésű észpróbára, amelyben Szikszóról és Borsodról szóló kérdésekre kellett válaszolni.

– Jól sikerült, a végén hármas holtverseny alakult ki – tudtuk meg Mező István képviselőtől. – A napot a „Szikszóiak a színpadon” esemény zárta, ahol 15 fellépő állt színpadra.

- ÉM-JLI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában