Helyi közélet

2016.09.11. 16:04

Illegális bevándorlás - Több mint háromszázan jelentkeztek határvédő rendőrnek másfél hét alatt

Budapest - Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta - közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Kifejtette: a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen 2880 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről telefonon, elektronikus úton és a Facebookon - tette hozzá.

A dandártábornok elmondta, hogy az első képzési csoport novemberben kezdheti meg a tanfolyamot, legkorábban pedig 2017 májusban állhat szolgálatba.

Pozsgai Zsolt rámutatott, hogy a felvételi követelményrendszer nagyon szigorú, minden második-harmadik jelentkezőből csak egy felel meg a pszichikai és fizikai felmérésen, ugyanakkor a középfokú rendészeti intézményekben háromszoros, a felsőfokúakban nyolc-tízszeres a túljelentkezés.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában