Helyi közélet

2016.09.15. 08:55

"Akkora kacsa, hogy hápog"

Miskolc - Elterjedt a hír, hogy dr. Csiszár Miklóst felmentették. Nem így van.

Miskolc - Elterjedt a hír, hogy dr. Csiszár Miklóst felmentették. Nem így van.

Kacsa, ráadásul akkora, hogy hápog – így minősítette dr. Csiszár Miklós, Miskolc jegyzője értesülésünket, miszerint felmentették posztjából. A hivatal első emberét kedden értük el, és cáfolta az elbocsátásáról szóló híreszteléseket.

A jegyző a helyén, a hír „hápog”

„Nagyot derültem, amikor megtudtam, milyen ügyben keres” – mondta a telefonba dr. Csiszár Miklós jegyző kedd reggel. A miskolci hivatal első emberét ugyanis azért kerestük meg, mert az elmúlt héten több helyről is azt lehetett hallani, felmentették posztjából. Dr. Kriza Ákos polgármestertől is érdeklődtünk a témában egy pénteki sajtótájékoztatón, a válasza az volt: bent van a jegyző a hivatalban, kérdezzük meg tőle, hogy a felmentéséről esett-e szó, van-e valamilyen alapja ennek az állításnak. Aznap kerestük is a jegyzőt, de a titkárságán azt a választ kaptuk, házon kívül van, hétfőn pedig azt, hogy tárgyal.

Kedden sikerült vele beszélnünk, és kedélyesen mondta: „Akinek halálhírét keltik, az száz évig él… A felmentésemről szóló hír kacsa, akkora, hogy hápog. A helyemen vagyok, a helyemről beszélek” – fogalmazott dr. Csiszár Miklós.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában