Helyi közélet

2016.08.13. 19:14

Az egészségesebb zempléni ivóvízért Szerencsen

Szerencs - Szerencs két helyről is kapja majd az ivóvizet a jövőben.

Szerencs - Szerencs két helyről is kapja majd az ivóvizet a jövőben.

A szerencsi Rákóczi-vár Lovagtermében tartották szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás az „Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása projekt” keretében megvalósuló a Szerencs–Bekecs–Golop–Prügy–Taktakenéz vízminőség javítása – a Tokaji vízműrendszer bekapcsolása a rendszerbe törésponti klórozás Tokajon megnevezésű alprojekt rendezvényét.

Drágul, de nem lesz drágább

Kiss Attila projektvezető elmondta, a jövőben Szerencs két helyről, Golopról és Tokajból is kapja majd az ivóvizet. Ennek érdekében megújították mindkét településen a vízművet, hogy a mai kor követelményeinek megfeleljen.

Fekete Tibor, a kivitelező konzorcium képviselője elmondta, a próbaüzem már februárban elkezdődött és ennek a mostani eseménynek az is a célja, hogy a projekt elemeinek bemutatásán kívül tájékoztassák a lakosságot, hogy augusztus végétől, ha sikeresen megvalósul a műszaki átadás-átvétel, akkor az eddiginél jobban megszűrt, egészségesebb ivóvizet kapnak a projektben részt vevő települések.

Ficsor Miklós, a Borsodvíz Zrt. cégvezetőjétől megtudtuk, több mint tízéves tervet sikerült megvalósítaniuk ezzel a projekttel. A beépített műszaki tartalom biztosítja a lakosság ellátását. Igaz, a mostani technológiával drágul az ivóvíz előállítása, de ezt a társaság fogja viselni, hiszen a rezsicsökkentés miatt ez nem hárulhat át a lakosságra.

- ÉM-BG -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában