Helyi közélet

2016.07.30. 16:15

Magasabb fokozaton az idei Factory Fesztivál

Miskolc - Idén augusztus 12-én és 13-án rendezik meg a Factory Fesztivált, amely immár a tizedik.

Miskolc - Idén augusztus 12-én és 13-án rendezik meg a Factory Fesztivált, amely immár a tizedik.

Egy színpaddal kibővülve, négy helyszínen zajlanak majd az események – erről is beszélt Bordás Gábor, az esemény főszervezője tegnap, a fesztivál sajtótájékoztatóján. – A Helynekemmel karöltve szerveztük és a célunk az volt, hogy minél szélesebb közönségnek kínáljunk programokat, akárcsak az elmúlt években. Így augusztus 12-én a WellHello, a Superstereo, ByeAlex és a Slepp, Ganxsta Zolee és a Kartel, míg másnap, szombaton a 30Y, Szabó Balázs Bandája, a Cloud 9+ lesznek a kiemelt fellépők. Emellett érkezik majd Szerbiából az Uprize nevű skabanda is.

A főszervező ugyanakkor kiemelte a Hip-Hop Színpadot is, amely mint mondta, évről évre fontos számukra. A magyar hip-hop-élvonal itt lesz a Vasgyárban, napi 12–14 előadóval. Nevesítve néhány formáció: Essemm, Mikee Mykanic, Killakikitt, Funktasztikus, Barbárfivérek vagy éppen Siska Finuccsi.

– 12-én lesz a már hagyományos freestyle-versenyünk, a zsűriben például Ganxsta Zoleeval – mondta Bordás Gábor. – Bárki nevezhet!

Megtudtuk azt is, hogy a techno kedvelői is megmerítkezhetnek a Nextapes Garden Színpad hangversenyében, hiszen komoly talpalávaló várható mindkét napon. Elég csak az Eastern Evolution classicra gondolni, „benne” Dj Budaival, Sterbinszkyvel, és Slam Jr-ral. De jön Jay Lumen és Gabor Kraft is. És végül – de nem utolsósorban – a Factoryba készülnek az Elektróger Törtütem Pince fellépői is. „Itt” a két nap alatt teljesen eltérő műsor lesz – derült ki. Egri Gábor, a Factory Fesztivál koordinátora arról beszélt, hogy nagy teret adnak az installációknak is, azon vannak, hogy minden vendég jól érezze magát.

– Természetesen sport és sportolók is lesznek, rengeteg BMX-es arccal – fogalmazott. – Nagyon készülünk, mint ahogyan a Helynekem által meghirdetett szoborpályázatra is.

Napijegyekre 3500, míg 2 napos bérletre 5900 forintért vadászhatunk.

- ÉM-JLI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában