Több dolgot szeret megélni egyszerre

Mezőkövesd - Détár Enikő kamaszként még nem gondolta, hogy a zene ennyire meghatározó lesz az életében. Interjú: Détár Enikővel, a Madách Színház színésznőjével.

Nemrégiben a Hajnal Hotelben találkozhatott a közönség Détár Enikővel. A népszerű színésznőt Albert József újságíró mutatta be a vendégeknek, akik bepillantást nyerhettek a színházi kulisszák mögé, de megtudhatták azt is, miért stoppal és nem busszal járt Kerecsendről Egerbe a művésznő, vagy mivel motiválja magát, hogy formában maradjon. Nagy sikert arattak a Détár Enikő által előadott musicalrészletek, s a közönséggel közösen elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amelyet a színésznő citerán kísért. A beszélgetés és a produkció után lapunknak is interjút adott a Madách Színház színésznője.

Mindig van mit fejlődni, nem lehet elhatározni előre, mi az, amit akarunk." Détár Enikő

Milyen kötődése van Mezőkövesdhez és a környékhez?

Détár Enikő: A nagyszüleim a Felvidékről jöttek át, de miskolciak, s édesanyám is miskolci volt. Főleg Ostoroson és Kerecsenden nevelkedtem, s Egerben jártam iskolába. A mezőkövesdi Zsóry fürdőbe szinte hetente jártunk. A szüleim nagyon szabadon éltek – édesapám agrármérnök, édesanyám pedagógus volt –, nem volt magántulajdonunk, csak egy Moszkvicsunk, szolgálati házban éltünk. Sokat utaztunk hét közben is, esetenként beültünk vacsorázni, átszaladtunk Egerbe, vagy átjöttünk a Zsóry fürdőbe. Nagyon sokszor. Akkor még ilyen bungalók voltak a kempingben, sokszor itt is aludtunk. Nem voltunk gazdagok, de nem arra gyűjtögettek a szüleim, hogy mi lesz később. Édesapám korán meghalt autóbalesetben, jó, hogy az az idő, ami adatott nekünk, aktívan, intenzíven telt.

Mezőkövesd után néhány nappal Bükkábrányba léptek fel. Fárasztó a sok utazás?

Détár Enikő: Az egész országba járunk színházakkal, egyéni fellépésekkel is. Mindent csinálok. Valamikor az ember nem fáradt és ez nem megterhelő, valamikor busszal kell utazni, vagy több száz kilométert vezetni, mellette végigjátszom egy előadást. Most nincs mögöttem tévé, sok a színházi munka, több előadásom van, mint néhány évvel ezelőtt, amit szeretek is.

Jobban élvezi a színházat, mint a tévét vagy a filmet?

Détár Enikő: Nincs nagy filmes tapasztalatom, néhány filmben játszottam, két külföldiben, egy amerikaiban és egy németben is, de az enyém nem filmes pálya. Belekóstolgattam. Nem is tudom, hogy ügyes lennék-e benne például, hiszen az is egy gyakorlópálya, mások a szabályai, mint a színpadnak. Nagyon szeretem az emberekkel való kommunikációt, ezt a fajta közvetlen, kvázi beszélgetős történetet is, de a színpadot is. Elkerült a film: én sem mentem utána, de nem jött szembe sem. Nagyon szerettem volna még fiatalon, de nem kerültem bele abba a közegbe.

A színpadon mit szeret a legjobban?

Détár Enikő: Általában azt, amit éppen aznap játszom. Szeretem, ha minél többfélét megtapasztalhatok. Örülök, hogy zenés előadásokban szerepelhetek. Szerencsés vagyok, hogy zenés osztályban végeztem. Nem oda készültem, s akkor nem is voltam boldog, hogy oda vettek föl. De visszagondolva pont abban az időben volt a legdivatosabb a musical. Örülök, hogy játszhatom prózát is, most is ilyet próbálok majd, egy 1956-os darabot, Az angyalok nem sírnak-ot. Zajlanak a Mamma Mia felújító próbái, s lesz a Macskák is, van tehát zenés és prózás szerep is.

Miről fog szólni Az angyalok nem sírnak?

Détár Enikő: Egy ötvenhatos darab, amelyben egy boldogtalan feleséget játszom, akinek a nevelt lányával nem jó a kapcsolata. Nagyon érdekes szerep, csak az első felvonásban játszom, de ott végig. Érdekes, izgalmas asszonyszerep. Most kezdjük el próbálni, októberben mutatjuk be, s játsszuk Szolnokon és Budapesten is.

Van kedvenc musicale? Van, amiben még szívesen játszana?

Détár Enikő: A Chicago és a Kabaré zenei világa nagyon tetszik. A Jézus Krisztus szupersztárban csak egy nyári koncertelőadáson játszottam, szerintem az egyik csúcsmusical. A Nyomorultakból is játszottam már az összes nekem való szerepet, s Evitát is. Az, hogy a Mamma Miában lehetek, azt imádom, remélem, még sokáig játszhatom benne. Aztán, ami jön, az ember fejlődik. Most szeretném a magam kis életét elrendezni, de van egy-két darabötletem is.

A Macskák végigkíséri pályafutását, mennyire örül, hogy benne lehet a produkcióban?

Détár Enikő: Igen, harmincvalahány éve játsszuk. Van, amikor büszke vagyok rá, van, amikor azt gondolom, eljárt fölöttem az idő ezzel kapcsolatban, de most még játszom benne, az biztos. Hogy meddig, az részben az én döntésem, részben a vezérkaré, részben a genetikáé, a testemé, az önfegyelmemé.

Amikor harminc éve elkezdték, gondolták-e, hogy ilyen siker lesz?

Détár Enikő: Nem, én akkor beugrottam. Szilvási Annamária és Tóth Enikő várt kisbabát, így ugrottam be kisebb szerepekbe. Én is szültem közben kétszer, jártam turnézni, s akkor nem voltam benne. De szeretem. Nyilván, arra össze kell kapnia magát az embernek, hogy fizikailag ott legyen.

Hogy bírja a színpadi táncot?

Détár Enikő: Általában bírom, viszonylag jó formában vagyok. Változó, kicsit kampányista vagyok, nem görcsölök, ha kimarad egy hét. Ahhoz, hogy az ember évtizedekig bírja, nem lehet megúszni a táncot, a fitnesst vagy a futást. Én is mikor mit. Van, amikor gyúrok, kicsit szálkásítok, de mikor mire jut idő: taposógépre, aerobikórára vagy spinningre. A családban senki sem sportolt, ez egy belső igény volt. Kamaszkoromban kicsit pocakos voltam, a saját igényem volt, hogy összekapjam magam. Futottam át a szomszéd faluba, Egerszalókra, Egerszólátra, s otthon hullahoppkarikáztam.

Szokott hazajárni?

Détár Enikő: Régen elköltözött mindenki. A szüleim Kerecsenden vannak eltemetve, a sírjukra viszek virágot, gyertyát. Van egy egri borász házaspár barátunk, akiket meg szoktunk látogatni. Nagyon szeretem Egert, de sokan elkerültek onnan. Vagy a munka miatt járok Eger környékén, vagy a borász párhoz jövünk látogatóba, vagy a szüleim sírjára hozunk virágot. Nagyszüleim révén élnek Miskolcon rokonaim. Soha nem hívnak fel, hanem, ha éppen Miskolcon játszom, például a Művészetek Házában, akkor mindig jegyet vesznek és eljönnek. Ha felkérnek, szívesen jövök Borsodba.

A közönségtalálkozón citerázott is, mennyire kedveli a népzenét?

Détár Enikő: Kamaszlányként citeráztam, de ezt gyakorolni kellene. Akkoriban a népdalok jelentették számomra a zenét, aztán a zenés darabok, musicalek. Bármit szeretek, ha jól csinálják, a népzene mai feldolgozásait is, ha jól mixelik, tetszik. Nagyon szeretem építészetben és zenében is az eklektikát.

Említette, hogy szereti átalakítani a ruhákat. A darabokat mennyire alakítja át?

Détár Enikő: Ha az ember öt-hat évig játszik egy szerepet, változik a személyisége és ezáltal a mondatok is. Ugyanaz hangzik el, csak kicsit másképp. Az átalakítás rendezés és előadás függvénye. Van ahol zárt a keret és kevésbé fér bele, van, ahol szabadabban közelítik meg. A zárt keret is ad belső szabadságot, csak másképpen. Nekem szükségem van ezekre az elutazós kisebb színházakra, több mindent szeretek megélni egyszerre. A mostani szerepeim is nagyon eltérnek egymástól műfajilag, a színház, illetve a szerep nagyságában, a karakter életkora szerint is.

Az életében fontos a tanulás, mennyire sikerült fejlődnie, s hová szeretne még odaérni?

Détár Enikő: Mindig van mit fejlődni, nem lehet elhatározni előre, mi az, amit akarunk. Azt szeretném, hogy legyen kapcsolat, kommunikáció az emberekkel. Azt tudom, érzem, hogy szeretnék úgy élni, hogy játszhassak a színpadon 70–80 éves koromban is, nyilván az életkoromnak, az akkori karakteremnek megfelelően. Hogy mi változik addig, most még nem tudom. Függ attól, milyen szerepet játszik a genetika, mi az, amiért tudok tenni, mi az, ami adatik, mi az, ami divat lesz akkor.

Hogyan tanul szerepeket?

Détár Enikő: Változó. Nem tudok sok időre leülni, van, amikor öt-tíz percet tanulok, átolvasok egy-két jelenetet, vagy felmondom CD-re. Ha belefér az időmbe, pénztárcámba, akkor profi súgóval szeretek tanulni. Szeretem, ha irányítják a koncentrációmat. Nagyjából tisztában vagyok a hiányosságaimmal, nem tudok órákon keresztül csak tanulni, az iskolában sem ment.

A gyerekek ebből a szempontból milyenek? Őket vonzza a színház?

Détár Enikő: A lányom nagyon fegyelmezett, nagyon tanulós volt, a fiamat nem láttam még túl sokat tanulni. Nem kitűnő, de négyes-ötös. Úgy nyelvvizsgázott le tizennégy évesen, hogy magam is csodálkoztam. A lányomat érdekli a színház, a fiam slam poetryt ír, őt az érdekli most részben. A lányomnak párhuzamosan futott az életében a tanulás és a színház. Most, 27 évesen is tanul, Amszterdamban PhD-zni szeretne, de mindig táncolt, neki az a kifejezés eszköze. Odakint is, de valószínűleg az ő hivatása az, amiből komoly egyetemi végzettsége is van, a közgazdaságtan.

Ön mit lett volna, ha nem színész?

Détár Enikő: Amikor nem vettek föl először, arra gondoltam, hogy gyógypedagógus leszek. Azt hiszem, előbb taxiznék, vagy mennék el takarítani, minthogy beüljek egy irodába. De egy kreatív teamben, ahol hárman-négyen azon gondolkodunk, hogyan lehetne behozni projektekkel fiatalokat, egyfajta menedzselésféle, az tudna érdekelni. Már volt annyi sikerélményem, túl vagyok annyira sok mindenen, hogy azt nézném, hogyan lehetne fiatalokat segíteni egy csapattal. De a fiatalok számítógépes, internetes világától rosszul vagyok.

Mint menedzser színházat is csinálna fiatalokkal?

Détár Enikő: Szívesen, de csapatban szeretnék dolgozni, létrehozni előadásokat. Nem szeretnék egy személyben vezető lenni, nincs annyi ambícióm. Most. Szeretem, ha hagynak szabadon gondolkodni. Nyilván van az a színházi előadás, ahol ez belefér, s a rendezőnek lehetsz partnere, de nagy megaprodukcióknál ez nem fér bele, mert anarchia lenne. Ezt átlátom, így is van rendjén. Az, hogy a rendezők mennyire kezelik partnerként a színészeket, változó és projektfüggő. Föl kell mérni, meddig lehet elmenni.

Mi lesz a nyári színházi programja?

Détár Enikő: Főleg a Madáchban játszom, és megyünk Szegedre, a Szabadtéri Játékokra. A Turay Ida Színházzal Nyíregyházára megyünk majd, fura mód Miskolcra nem, bár ott sokszor megfordultam több előadással. Van munkám, s erre most szükségem is van.

Tóth Balázs

Névjegy

Détár Enikő

Pályafutás:

1986-ban oklevelet szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1986-tól 1991-ig a Vidám Színpad színésznője, 1991-től 1996-ig pedig a Rock Színház tagja volt, de időközben az Arizona Színház előadásaiban is játszott. 1996-tól szabadfoglalkozású színésznő, majd 1999-től a Madách Színház társulatának tagja. 2013-tól a Turay Ida Színház társulatának is tagja.

Elismerései:

Család:

A főiskolai évek alatt ismerkedett meg Rékasi Károllyal, akivel összeházasodtak. Két gyermekük született: Eszter (Gigi) és Zsigmond (Zsebi). 2013-ban elváltak.