2016.05.23. 09:52
A tér is és a kő is ideiglenes a Szent István téren
Miskolc - A végleges beruházásnál figyelembe veszik majd a 2011-ben javasoltakat is.
Miskolc - A végleges beruházásnál figyelembe veszik majd a 2011-ben javasoltakat is.
Elkészült az új Szent István tér, ami azt jelenti, hogy kétezer négyzetméteren burkolatot kapott a terület. Azaz a korábbi virágos felület egy része eltűnt, helyére betonlapok kerültek. Kiss Gábor alpolgármester azonban elmondta, mindez csak ideiglenes megoldás, hiszen a Zöld Város jegyében nyújtották be pályázatukat a városrehabilitációs programra. Ennek keretében készül majd el a végleges főtér.
Azt is megtudtuk, a mostani ideiglenes megoldásra azért volt szükség, mert egyre több rendezvény zajlik a Szent István téren, a növényzet védelmének, esetenként pótlásának biztosítása pedig költséges volt. A mostani beruházás összege tízmillió forint körül van – fogalmazott az alpolgármester –, ami 4–5 rendezvény utáni helyreállítás összegének megfelelő.
Kiss Gábor elmondta azt is, 2–3 hónap múlva már a végleges beruházásról is beszélhetünk, a tervek is meglesznek, amelyeket a miskolciak is megismerhetnek.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi lett azokkal a tervekkel, amelyeket a miskolciak javasoltak még 2011-ben a főtér közösségi tervezésekor. Az alpolgármester szerint ezeket a későbbi tervezésnél figyelembe veszik.
ÉM-NSZR