Helyi közélet

2016.03.01. 12:35

Autóbuszok éjszakája Miskolcon: üzembe áll a járműpark

Miskolc - A miskolciak nagyon várják már a kényelmes, korszerű, környezetbarát járműveket.

Miskolc - A miskolciak nagyon várják már a kényelmes, korszerű, környezetbarát járműveket.

Március 4-én pénteken a miskolci Szent István téren koncertekkel és számos programmal búcsúzik a megyeszékhely a régi autóbuszoktól és köszönti az új, nagyon várt CNG-buszokat. A „buszok éjszakáján” a hangulatról többek között Fenyő Miklós és a Disco Express gondoskodik.

Folyamatos felkészítés

Mint megtudtuk, a várva várt új CNG üzemű autóbuszok ezekben a napokban állnak forgalomba. Az utóbbi hetekben, ebben az évben folyamatosan érkeznek a MAN tiszaújvárosi telephelyről az MVK telephelyére a minden szempontból Miskolc számára készített és felkészített járművek, szám szerint 75, amely lényegében képes lesz a már elavult autóbuszflotta lecserélésére.

Az MVK szakemberei a miskolci telephelyen „hangolják, hangolták” össze a városi utastájékoztatási rendszerrel a buszok fedélzeti számítógépét. Közben folyik az úgynevezett típusképzés is. Tulajdonképpen a típusképzés ideje alatt ismerkednek meg a buszvezetők az új buszokkal. Mert, ahogy ők mondják, „a gázpedál ugyanott van, de mégiscsak új buszról van szó, és a jóhoz is hozzá kell szokni – de nem forgalomban”.

Nem csekély dologról van szó, hiszen mintegy 300 sofőr típusképzését kellett megszervezni az MVK Zrt.-nek ezekben a hetekben. Mindezért van az is, hogy sok helyen látni már az új buszokat a város minden pontján.

Kevesebb füst

Az új járműpark üzembeállítása környezetvédelmi szempontból is jelentős lépés, hiszen a járművek motorja megfelel az Euro VI szabvány környezetvédelmi követelményének, és a CNG-technológiának köszönhetően csökken a közösségi közlekedés miatti szén-dioxid-kibocsátás, a dízeljárművek kipufogófüstjében lévő ártalmas apró részecskék légkörbe kerülése pedig gyakorlatilag megszűnik.

Bárki tankolhat a gázkúton

Nagyon fontos – mondhatni elengedhetetlen – eleme volt a miskolci buszprojektnek, hogy biztosítsák a járművek zavartalan üzemanyag-ellátását. Az MVK Zrt. telepehelyén kialakított, Észak-Magyarország egyetlen CNG töltőállomása a hónap első hetében a nagyközönség számára is kinyit és kártyás fizetés, valamint folyamatos nyitvatartás mellett lehet majd igénybe venni az MVK új buszflottájának a töltőállomását magánszemélyeknek, cégeknek is.

- Szaniszló Bálint -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában