Helyi közélet

2015.12.18. 09:07

Sebészet: kettő az egyben?

Miskolc - A szakmai harmonizáció jegyében szeptembertől csak az egyik miskolci kórházban működik sebészeti osztály.

Miskolc - A szakmai harmonizáció jegyében szeptembertől csak az egyik miskolci kórházban működik sebészeti osztály.

A hidat már beemelték a sebészeti tömb és az új, onkosebészeti hotelszárny közé a megyei kórházban, birtokba azonban leghamarabb csak február elsejétől vehetik az új épületet. Az addigi időszak átmenetinek tekinthető, ám a két miskolci kórház november elsején „egyesült” sebészete azonban addig is fogadja a betegeket. Összességében kevesebb műtővel, kevesebb dolgozóval, ugyanazon ellátási körzetből. Úgy hallottuk, nyúlnak az előjegyzések…

Korlátok között

– Rengeteg az akut beteg, mondhatni éjjel-nappal műtünk. Ügyeletben olykor nyolcat-tízet is. Az előjegyzések azonban évek óta folyamatos növekedést mutatnak, ami több okra is visszavezethető. Ezek közül a legfontosabb, hogy korlátozottak a nap közbeni műtőlehetőségeink. Hozzáteszem: aki fél évet vár egy műtétre, annak sem károsodik emiatt az egészségi állapota – jelentette ki dr. Bezsilla János, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Osztályát vezető főorvos.

Kijelentését meg is okolta: a daganatos betegek előnyt élveznek, sürgősséggel 3-4 héten belül megműtik őket. Náluk az idő elnyúlásában közrejátszhat, hogy olykor azon betegek sem kerülnek sebész elé, akiknél már eldőlt, hogy műtétre van szükség, pedig időt lehetne megtakarítani, ha a szükséges kivizsgálásokat már az előjegyzésre való várakozás közben végeznék el. Ennek elkerülése érdekében nagy jelentősége van a társszakmákkal való együttműködésnek. Akinél nem daganat miatt szükséges a műtét, mondjuk hasfali sérve van, vagy például rendszeresen, de nem minden nap görcsöl, 2-3 hónap lehet a várakozás, ez egészségügyileg nem jár hátránnyal. Akinek 5 éve van epeköve vagy lágyéksérve, annak ennél is hosszabb előjegyzésre kell számítania.

Bármennyi jöhetne

– Visszatérve a feltételekre: jelenleg négy műtőben dolgozunk, ami a kubatúrán túl ennyihez arányos felszerelést, eszközöket, szakembert (sebészt, műtőst, aneszteziológust) igényelne. Tény, hogy nem jött át a Semmelweisből a teljes létszám, s az első két hétben három sebész tőlünk is elment. Viszont ahhoz képest, hogy két éve még egy fiatal végzett orvos sem jelentkezett, idén három sebészrezidenssel gyarapodtunk. A nyugdíj melletti közreműködőkkel, a részidős kollégákkal, a kórházon belül más osztályon dolgozó rezidensekkel, akik nálunk töltik a gyakorlatuk egy részét, ki tudjuk állítani az ügyeletet, visszük az akut ellátást, végezzük az említett ütem szerint az előjegyzett műtéteket. Ezzel együtt bármennyi sebészt fel tudnék venni, s februárig, amikor már az új hotelszárnyat is belakjuk, húsz szakdolgozóra mindenképpen szükség lesz. Nélkülük hiába a szándék, hogy növeljük a műtőkapacitást – avatott be dr. Bezsilla János.

A sebész főorvos kijelentette: egyszerű matematikai műveletek alapján nem jelenthető ki, hogy kevesebb műtővel és szakemberrel ugyanazon lakosságszám mellett romlott a sebészeti ellátottság, minthogy a közös szervezésben vannak plusz lehetőségek is. Ráadásul eddig is voltak átfedések az ellátotti körök között. A műszerek, eszközök átadását illetően is van még elmaradása a MISEK-nek. Némi könnyebbséget jelent az is, hogy a megyei kórház részeként működő kazincbarcikai kórház sebészeti részlegén 15 ágy helyett 25-ön finanszírozzák az amputációs műtéteket, így több jó, általános állapotú beteget küldhetnek oda e beavatkozásra.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy februárig átmeneti időszakot élünk, mindenkitől türelmet kértem, kérek. Akik a november elsejei összeköltözést követő első két hét után beadták a felmondásukat, azokról feltételezem, hogy már korábban fontolgatták ezt a szándékukat, s nem volt javaslatuk, elképzelésük a jövőt illetően…

Felvetettük az is: nem azért nyúlnak-e a várakozási idők, mert a sebészeti beavatkozások alulfinanszírozottak, s minden műtéttel csak növekedne a hiány?

Alulfinanszírozott

– A sebészet a jelenlegi finanszírozási rendszer bevezetése óta országosan alulfinanszírozott, egészében véve veszteséges, de emiatt nem fogják vissza a műtéteket. Ugyanakkor számolnak azzal, hogy vannak nyereséges és veszteséges szakmák egy-egy kórházon belül, s ezek kiegyensúlyozzák egymást. Ezzel élve a sokszakmás B.-A.-Z. Megyei Kórház évek óta jobb körülmények között működik, mint más, kisebb megyei kórházak. Két sebészeti területen belül pedig épp a mi tevékenységünknek köszönhetően megnövelték a pontértékeket: négy-öt éve a műanyag hálós beépítéssel járó sérvműtétét, másfél éve a laparoszkópos vastagbélműtétét. Olyan számban végeztük mindkettőt, élvezve a kórházvezetés megelőlegezett bizalmát, hogy felfigyeltek rá, s hozzáigazították a finanszírozást a költségekhez.

A főorvos arra is válaszolt: mennyire jellemző a régi-új osztályon a rivalizálás?

– A sebészekről kijelenthető, hogy sikerorientált emberek. Akik jöttek és akik maradtak, azokról feltételezem, hogy nemcsak elszenvedői, hanem aktív alakítói is kívánnak lenni a változásnak, nyitottak a többiek tapasztalatára, gyakorlatára, s igyekeznek is kamatoztatni azt.


Kihez szóljon a beutaló?

A címbeli kérdésre dr. Bezsilla János tisztázta: a sebészetre nem kell beutaló. Problémájával, természetesen amennyiben nem sürgős műtétről van szó, bárki beutaló nélkül is felkeresheti a sebészeti szakrendelést. Ehhez nem kell időpontot kérni. Ha kölcsönös a szimpátia az éppen ott rendelő orvossal, a továbbiakat (vizsgálatok, előjegyzés) ő intézi. Ha valakinek van kiválasztott orvosa (műtötte már őt vagy családtagját, név szerint ajánlották), tőle kell időpontot kérni a vizsgálatra, ennek során kiderül, fel tudja-e vállalni vagy pedig mást ajánl maga helyett.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában