Helyi közélet

2015.10.22. 20:43

Jól halad Ózdon a tornaterem építése

Ózd - A tervek szerint két hét múlva megkezdhetik a belső munkálatokat.

Ózd - A tervek szerint két hét múlva megkezdhetik a belső munkálatokat.

Az ütemtervnek megfelelően halad a munka Ózdon az Újváros Téri Általános Iskolában. Az oktatási intézmény felújítása és az új – pályázati forrásból megvalósuló – tornaterem építése ezekben a napokban is gőzerővel zajlik. A kedvező, enyhe időjárás megkönnyíti a kivitelező dolgát, akik jelenleg a szerkezetépítésnél tartanak. Két héten belül szeretnék „befedni’ az épületet, hogy onnantól kezdve a belső munkálatokat se akadályozza semmi.

Néhány nappal ezelőtt egy bejárást tartottak a területen, ahol az is kiderült, hogy a régi tornaterem tetejére napfénytetőt vágtak, ettől a jövőben sokkal világosabb lesz a helyiség. Az új informatikaterem és a könyvtár helyét is kialakították, a rövidesen pedig a villamossági rendszert újítják fel. Nyár végén, ősz elején valamennyi nyílászárót kicserélték, a régi épületben tehát jól haladnak.

– A tornaterem építésével is csak minimális csúszásban vagyunk – tette hozzá Meixner Károly, az FK Raszter Építő Zrt. építésvezetője. – Most még a szerkezetépítésnél tartunk, de bízom benne, hogy a hideg idő beállta előtt már a belső feladatokra tudunk koncentrálni. A T-gerendák felhelyezése után jönnek az acéllemezek. Most úgy látom, hogy szűk két hét múlva már be lesz fedve az épület.

Év végére

Ezekben a hónapokban közel félszáz munkás dolgozik az iskola területén, hogy a megadott határidőre elkészüljön a kivitelezés. December 30-ig át kell adni mindent, tehát valamivel több mint két hónapjuk van, hogy mindennel végezzenek. A bejáráson Janiczak Dávid, Ózd polgármestere hozzátette: bízik benne, hogy a folytatásban sem lesz leküzdhetetlen akadály az építkezésen, a tanulók és a pedagógusok pedig a jövő év elején visszakaphatják a megújult otthonukat.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában