Helyi közélet

2015.08.23. 20:47

Európa legjobbjai a Miskolci Mazsorettek

Brno, Miskolc - Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Miskolci Mazsorett Együttes Dudás Ágnes által vezetett Junior csoportja. Idén két szövetség versenyein is sikeresen szerepeltek, hiszen mindkét szövetségben Európa-bajnoki címet szereztek.

Brno, Miskolc - Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Miskolci Mazsorett Együttes Dudás Ágnes által vezetett Junior csoportja. Idén két szövetség versenyein is sikeresen szerepeltek, hiszen mindkét szövetségben Európa-bajnoki címet szereztek.

A csapat a Magyar Mazsorett Szövetség által májusban megrendezett Magyar Bajnokságon szerzett kvalifikációt a rangos eseményre, és azóta folyamatosan készültek, hogy bemutathassák produkciójukat a 4 tagú nemzetközi zsűri előtt.

A lányok és csoportvezetőjük (Dudás Ágnes) szorgalmas és kitartó munkája meghozta a sikert, hiszen a 2015. augusztus 20-23. között Csehországban Brnoban megrendezett XII. Mazsorett Európa-bajnokságon a csapat Junior zászlós kategóriában Európa-bajnoki címet szerzett, megelőzve olyan országok csapatait, mint például Olaszország, Horvátország, Szlovákia.

A csoport a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa-bajnokságán is részt vett, melyet 2015. június 25-28 között, Balatonfüreden rendeztek meg. A lányok Botos valamint Vegyes és Egyéb eszköz kategóriában is Arany minősítést szereztek.

A versenyen egyéni produkciókkal is indultak a lányok, ahol szintén szép sikereket értek el, hiszen a Mágori Bernadett-Szabadka Szabina duó junior kategóriában 1. helyen, Borbély Bianka Solo Junior kategóriában pedig 2. helyen végzett.

Az Európa-bajnokságokra való felkészülés alatt, Lengyelországban Rybnikben is vendégszerepeltek a Csomasz Brass Band Felsőzsolcai Fúvószenekarral. A rendezvény a fúvószenekarok számára verseny is volt, ahol a zenekar 3. helyezést ért el.

"Köszönjük támogatóinknak, hogy kijuthattunk az Európa-bajnokságra és természetesen a szülőknek is, akik anyagi áldozatot nem kímélve a csapat mellett állnak!" - tájékoztatták a Borsod Online-t a Miskolci Mazsorettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában