Helyi közélet

2015.07.27. 15:50

Ötven évvel ezelőtt együtt diákoskodtak, újra találkoztak Hejőbábán

Hejőbába - Emlékezetes találkozó volt néhány hete Hejőbábán.

Hejőbába - Emlékezetes találkozó volt néhány hete Hejőbábán.

Akik 50 évvel ezelőtt jártak a Hejőbábai Általános Iskolába, az iskola előtt izgatott kíváncsisággal gyülekeztek. Az öreg diákok emlékeit egy fél évszázad sem törölte ki.

Fél évszázad távlatából derengtek elő a tovatűnt diákévek. A tantermeket látogatva mesélték a több évtizedes emlékeiket. Az iskola aulájában a névadó Zrínyi Ilona szobránál virágot helyeztek el.

Akik hiányoztak…

A rögtönzött osztályfőnöki órát a találkozó szervezője, Molnárné Varga Katalin tartotta meg.

Köszöntötte a megjelenteket, majd „jelentést adott” a hiányzókról. Előkerült a régi napló és sok-sok fotó is. Az osztály egyetlen még élő tanára, a Zircen élő Dr. Tóth Sándor tanár úr betegségére hivatkozva nem tudott jelen lenni. Onnan is jó egészséget kívántak neki.

Közös élmények

A találkozó fehér asztal mellett folytatódott a község művelődési házában. Jól szervezett vacsora és anekdotázás mellett büszkén állapították meg, hogy az iskola jó alapot adott.

Ami közös bennük, hogy becsülettel helyt álltak valamennyien, bárhová is sodorta őket a sors. Ma már nyugdíjasok, de ott találták őket az élet minden területén. Vannak osztálytársak, akiket már elvesztettek, egy szál égő gyertya jelezte, hogy emléküket kegyelettel őrzik, egy perc néma főhajtással megpecsételve azt.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában