Helyi közélet

2014.11.24. 14:57

Hasznosítják a szabadidőt

Miskolc - Sport, beszélgetések – ezt ajánlja a Miskolc elszlömösödött városrészein élő fiataloknak az Öt Pont Egyesület.

Miskolc - Sport, beszélgetések – ezt ajánlja a Miskolc elszlömösödött városrészein élő fiataloknak az Öt Pont Egyesület.A környékről elköltöztek a barátok, Anita fia így többnyire egyedül van. Iskola után nincs kivel játszania, így inkább számítógépezik vagy tévét néz. Ennek szeretne véget vetni az édesanyja, szeretné, ha gyermeke hasznosan töltené el a szabadidejét, és szeretné, ha új barátokat is szerezne. Erre pedig kiváló alkalom volt szombat délelőtt a Mozgópont rendezvény, amit az Öt Pont Egyesület szervezett az Avastetőn.

Igényfelmérés zajlik

A programra elsősorban hátrányos helyzetű fiatalokat, fiatal felnőtteket vártak. Az egyesület egy pályázatnak köszönhetően indította el a Mozgópontot. Egyelőre igényfelmérés zajlik, tavasszal indulhat be igazán a program. „A szabad­idő hasznos eltöltésére szeretnénk alternatívát kínálni a fiataloknak” – ezt már Varga Róbert, az egyesület elnöke mondta lapunknak. Hozzátette: „A program lényege: Miskolc elszlömösödött városrészein, mint például a Lyukóvölgy, Avas-Déli lakótelep, Vasgyári városrészek, felkeressük a fiatalokat, akiknek programokat és tanácsadást kínálunk. A sport általi nevelés, a szabadidő hasznos és aktív eltöltésének lehetősége rendszeresen biztosított a projekt ideje alatt. Ez hetente több alkalommal, illetve több helyszínen történik.” Varga Róbert azt is elmondta: programjaik mellett önkénteseket is képeznek, hogy a projekt zárása után is – 2015 decemberét követően – folytathassák a segítő munkát.

A Mozgópont rendezvényeket előre meghirdetik, de mint a neve is mutatja, mobilak a szervezők. „Ha a fiatalok máshol vannak, akkor mi megyünk hozzájuk” – mondta az elnök. Leginkább sportprogramokat szerveznek, ezek közül is legnépszerűbb a futball.

„Ebből persze a lányok kimaradnának, ezért más sportra, például tollasozásra is van lehetőség” – sorolta.

Mivel hátrányos helyzetű fiatalokról van szó, ezért a programajánlat mellett a tanácsadás, beszélgetések is fontos szerepet játszanak. Megtudtuk, főleg a hetedikes, nyolcadikos diákok kérik segítségüket, például a pályaválasztáshoz. Segítenek nekik abban, hogy megtalálják a számukra megfelelő irányt, hogy eljussanak nyílt napokra. Persze ennél komolyabb esetekkel is fordulnak hozzájuk: volt már rá példa, hogy egy fiatalnak szabálysértési ügye volt, és ezt szerette volna megbeszélni az önkéntesekkel.

Nehéz…

Mivel nemcsak a tizenéveseket várják programjaikra, hanem akár a 30 éveseket is, így a szombati Mozgóponton találkoztunk Ágival, aki 26 éves. „A testvéremen keresztül szereztem tudomást erről, de nagyon örülök, hogy eljöttem, mert jó sportolási lehetőség, jó kikapcsolódás, hasznosan töltöm a szabadidőm” – mondta. Neki annyira megtetszett a rendezvény, hogy elhatározta, jár majd ezekre a Mozgópontokra.

Mivel hátrányos helyzetű fiataloknak hirdették, így adódott a kérdés, Ági annak érzi-e magát, ha igen, miben.

„Nő vagyok, és ez sok esetben hátrányt jelent, elsősorban a munkaerőpiacon” – válaszolta. Azt is elmondta, a fiataloknak ma kevés lehetőségük van az ismerkedésre, nem feltétlenül párkapcsolat, hanem barátságok kötésére is. „Ha ismerkedni szeretnének, maximum a Facebookon lehet” – fogalmazott. Hozzátette: „Vagy én járok rossz helyekre, vagy ilyen a világ. Mindenesetre nehéz egy fiatalnak hasznos elfoglaltságot találni” – vélekedett.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában