Helyi közélet

2014.10.14. 16:49

Önkormányzat 2014 | Hogyan alakulhatnak a frakciók Miskolcon?

Miskolc - Három képviselő kell ahhoz, hogy egy párt tagjai frakcióként működhessenek a közgyűlésben.

Miskolc - Három képviselő kell ahhoz, hogy egy párt tagjai frakcióként működhessenek a közgyűlésben.A Fidesz (14) és a Jobbik (6) mandátumai esetében ez egyértelműen megvan. A KDNP-s Molnár Pétertől viszont megkérdeztük, hogy hogyan tervezik, most is önálló frakcióként kívánnak-e működni, mint az elmúlt négy évben. (Akkor önállóak voltak – Molnár Péter volt a frakcióvezető –, de a Fidesszel frakciószövetségben dolgoztak a közgyűlésben.)

A politikus még korainak tartotta a kérdést, így hangsúlyozta, csak a saját véleményét mondja. Ő úgy látja, most is jó lenne a külön frakció. Hárman vannak ugyanis: dr. Kovács László, Hollósy András és jómaga.

Az MSZP-s dr. Simon Gábortól is ugyanezt kérdeztük. Hatan kerültek be ugyanis a közgyűlésbe az MSZP-DK-Együtt-Miskolc Lokálpatrióták Egyesület szövetség képviselőjeként, ám különböző pártok tagjaiként. Tompa Sándor ugyanis DK-s, Nagy-Korsa Judit pedig az Együtt-PM tagja. Simon Gábor is hangsúlyozta, még nem tud a kérdésre válaszolni: nem döntöttek még ebben az ügyben.

ÉM-HM


Önkormányzat 2014 | Mentek is, maradtak is Miskolcon

Miskolc - A most kezdődő önkormányzati ciklusban húsz egyéni körzetből 16-ot „vitt el” a Fidesz-KDNP. tovább »


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában