Helyi közélet

2014.10.02. 09:00

Jegyzet: Járvány

<em>Nem az Eboláról, hanem az azzal egy lapon sem említhető fertőző májgyulladásról van szó, amelyről az Észak-Magyarország nyomán sok médium már úgy számolt be: Borsodban fertőző májgyulladás van. Mintha tudnák: Abaúj és Zemplén nem érintett</em>. <strong>Szalóczi Katalin jegyzete</strong>.

Nem az Eboláról, hanem az azzal egy lapon sem említhető fertőző májgyulladásról van szó, amelyről az Észak-Magyarország nyomán sok médium már úgy számolt be: Borsodban fertőző májgyulladás van. Mintha tudnák: Abaúj és Zemplén nem érintett. Szalóczi Katalin jegyzete.Pedig hogy pontosan mely településekről kerültek ki a betegek, azt a hatóság sem árulta el, mondván, nem hajlandók pellengérre állítani a településeket. Vélem, az önkormányzati választások előtt pláne nem. Miből gondolom, hogy a közegészségügyi és járványügyi hatóságot befolyásolná a politika? Nos, több dologból is sejtem. Az egyik, hogy bár jó ideje észlelik a fertőző májgyulladásos megbetegedésekben a növekvő tendenciát (amely ráadásul magyarázatuk szerint törvényszerűen ismétlődik 5-7 évente), mégsem kértek segítséget a médiától ahhoz, hogy minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet a fertőzésre, illetve annak megelőzési lehetőségeire, egészen addig, míg az ellenzék sajtótájékoztatón ezt nem firtatta. A másik, hogy miközben csupán informális forrásból tudjuk azt is, hogy több más megyében hasonló méretű területi járvány van, aközben a közlemény kihangsúlyozza: a fertőzöttek közül hárman is a „számozott utcákból” valók voltak. Kvázi: ideje dózerolni.


Miskolc - Jelentősen megnőtt a fertőző májgyulladással megbetegedettek száma megyénkben, erősítette meg a hatóság. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában