Helyi közélet

2014.03.25. 15:40

Újabb trafikügy Miskolcon

Miskolc - Csöbör Katalin fideszes képviselő és alsózsolcai alpolgármester férje, Mike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek - írta kedden a Blikk.

Miskolc - Csöbör Katalin fideszes képviselő és alsózsolcai alpolgármester férje, Mike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek - írta kedden a Blikk.A lap szerint összesen hat olyan telephelye van a Trafik Management Bt-nek Miskolcon, Alsózsolcán, valamint Felsőzsolcán, ahol trafikot jegyeztek be. A fél tucat boltból egynek a vámhatósági engedélye közvetlenül Mikéék betéti társaságának nevére szól. Ugyan a dohánybolt még nem nyílt meg, amely a Tiszai pályaudvar területén található.

A napilap megírta azt is, hogy a Trafik Management Bt. telephelyein további öt üzlet is működhet. Az öt üzlet tulajdonjoga Závodszki Andreáé, aki néhány háznyira lakik a képviselőnőtől és az egyik dohányboltja éppen Csöbörék alsózsolcai háza mellett nyílt meg

- Úgy tudom, a férjem tavaly ősszel, jóval a trafikpályázatok győzteseinek kihirdetése után egy gazdasági társaság kültagja lett. Mivel a társaság később alakult, mint a pályázatok lezárultak, ezért nem is segíthettem, és nem is segítettem a koncessziók elnyerésében - válaszolta a Blikknek Csöbör Katalin. - A társaság részletes tevékenységével kapcsolatban semmi információm nincs.

Lapunk is szerette volna megszólaltatni az ügyben a képviselőt, aki a következőket mondta el az Észak-Magyarország megkeresésére a személyét ért támadással kapcsolatban:

- Tudomásom szerint férjem tavaly ősszel, jóval a trafikpályázatok győzteseinek kihirdetése után egy gazdasági társaság kültagja lett. A társaság részletes tevékenységével kapcsolatban semmi információm nincs. Sem a társaság, sem a férjem gazdasági tevékenységével nem foglalkoztam eddig, és ez után sem szeretnék. Az újsághírekkel ellentétben szeretném megerősíteni, hogy semmilyen gazdasági társaságnak nem vagyok tagja.

Mi tavaly áprilisban írtuk meg: Miskolcon 84 trafikkoncessziót adtak ki, amelyből tizenkettőt Takács Gábor miskolci fideszes önkormányzati képviselő családtagjai nyertek el. Dr. Nánási Kocsis Norbert képviselőtársa a felesége és anyósa nevén nyert el ugyancsak összesen nyolc trafikot- amelyeket azonban a nyerés után visszaadott, lemondott a jogokról.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában