Helyi közélet

2014.01.22. 08:55

A magyar kultúra napja - A zenében is erősek vagyunk

Miskolc - „A magyar kultúra az a közeg, ami az embert akkor éri, amikor a hétköznapi dolgokon túl él a világban – vélekedett Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

Miskolc - „A magyar kultúra az a közeg, ami az embert akkor éri, amikor a hétköznapi dolgokon túl él a világban – vélekedett Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. – A magyar kultúra tulajdonképpen nem csak az úgynevezett nagybetűs kategóriákat jelenti – mint az irodalom, a színház, a zene, a tánc, az építészet –, hanem az emberek közötti viselkedést, párbeszédet és, és mindazt, ahogyan az emberek a hétköznapjaikat élik.”

 „Az én életemben természetesen a zenekultúra az első, és nagyon örülök, hogy Magyarország a zenében nagyon erős. Magyarország iránt egy időben a Kodály-módszer miatt megkülönböztetett figyelem irányult, de a komolyzenén túl a zene minden ága nagyon aktív hazánkban. Az emberek zenét hallgatnak az autóban, a konyhában, és szívesen járnak koncertekre.”

ÉM-HE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában