Helyi közélet

2013.07.17. 11:49

Színházban tanulta az élet iskoláját - Arcok a megyéből: Forrai András

Miskolc - Forrai András művész-tanár betartotta főiskolai fogadalmát.

Miskolc - Forrai András művész-tanár betartotta főiskolai fogadalmát.A Zalkában (ma Andrássy) végezte középiskolai tanulmányait, majd az egri főiskola földrajz-rajz szakosa volt. Ezen évek alatt dolgozott a Szikora János fémjelezte Egri Színházban.

- Díszleteket csináltunk, de a dekoratőr szakmának a csínját-bínját kitanultam, amit egy teátrumban ki lehetett - mondja Forrai András. - Rengeteget szitáztunk: plakátokat, szóróanyagokat, mert drága volt a nyomda.

Ha értik az emberek

A frissen végzett tanár 1986-ban került haza Miskolcra, s „önállósodott".

- A művészet iránti vonzalmam meg volt az első pillanattól, azonban egyrészt gazdasági, másrészt esztétikai okokból is egy hihetetlenül nagy űr keletkezett a 80-as évek végén a dekoratőr szakmában - emlékezik. - Nagyon szeretem a montázsokat, a kollázsokat és az érthető, eladható művészetet. Azt, ami nem csak modern, hanem ami kellően dekoratív ahhoz, hogy lakásban, közösségi térben is megjelenjen. A művészet ma és a jövőben is akkor lesz igazán jó és eladható, amikor értik az emberek és például szívesen vesznek meg egy képet.

Az elmúlt évtizedek azonban nem csak a dekor szakmáról szóltak Forrai András számára, hanem a tanításról is.

- Azt a fogadalmat, amit annak idején tettem a főiskolán, hogy tanítani fogok szívvel-lélekkel, azt végig betartottam - jelent ki a művész-tanár. - Ebben volt általános iskola, középiskola, magántanítvány és rengeteg olyan diák került ki a kezem közül, akik ma már sikeres művészek, grafikusok. És olyanok is, akik "csak" kötődnek a művészethez, de nem ezen a pályán boldogulnak.

Az örökség

Mindezek mellett többek között a túrázás, kerékpározás és a síelés a nagy szerelem az életében, amelyet édesapjától „örökölt". 50 évesen számot vet-e az ember? - kérdeztük.

Azt mondja igen.

- 25 éve mit nem adtam volna el 1984-es Golfért... Most elértem! - neveti el magát.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában