Helyi közélet

2013.05.29. 19:39

Befejeződött a szennyvízberuházás

Felsővadász - A Felsővadász község szennyvízcsatornázása és tisztítása projekt zárórendezvénye június 4-én lesz.

Felsővadász - A Felsővadász község szennyvízcsatornázása és tisztítása projekt zárórendezvénye június 4-én lesz.Az Európai Regionális Fejlesztési Alap - Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Programból, a Magyar Állam társfinanszírozásával nyújtott 140 millió forint támogatás felhasználásával befejezte a „Felsővadász község szennyvízcsatornázása és tisztítása” című, ÉMOP-projekt megvalósítását Felsővadász Község Önkormányzata - közölte portálunkkal Fehér Krisztián polgármester.

140 milliós támogatás

Az előzmények messzire nyúlnak vissza. A tervezés még 2007-ben kezdődött, az első pályázatot 2009-ben nyújtotta be a korábbi önkormányzat, majd elutasításra került. Ezután másodszor is elkészítették a pályázatot, majd harmadszor 2010. novemberében az új önkormányzati vezetőség ismét benyújtotta. 2011- ben a NORDA arról tájékoztatott, hogy megnyertük a pályázatot - mondta Fehér Krisztián. A támogatási szerződést 2011. június 24-én írtuk alá az ÉMOP-pal. Az összberuházás 147 millió 970 ezer forint, ebből maga a kiviteli munka 128 millió 170 ezer forintot tett ki. A többi az tervezői szolgáltatási költség. Ebből az EU és a magyar kormány által nyújtott támogatás 140 millió forint. A projekt kivitelezését 2012. június 22-én indítottuk, fő célja volt a település szennyvizének összegyűjtése és tisztítása - mondta a polgármester.

A többi hasonló településen mindenhol a hitelt vettek fel az önerőre és a lakosság fizeti már évek óta. Felsővadászon a lakosság súlyos anyagi gondjait tekintve arra az álláspontra jutottunk a képviselő-testülettel, hogy ne terheljük a lakosságot, hanem vállalja be az önkormányzat ezt az összeget. Ezt meg is tettük. Igaz az önkormányzat is nehéz anyagi helyzetben van, de megoldottuk ezt a problémát. Így a lakosságnak a szennyvíz-beruházáshoz nem kell hozzájárulnia. A baj csak az, hogy ennek következtében most nem tudtuk a teljes településre vonatkozóan kiépíteni a rendszert. A községünkben az ivóvízvezeték hossza kb. 5,2 km, ebből sajnos a jelenlegi szennyvíz-beruházás csak 4,2 km-t érint. A maradék egy kilométert majd a második ütemben szeretnék valamilyen úton-módon kiépíteni.

A most elkészült 4121 folyóméter hosszúságú csatornarendszer és a műszaki tartozékok lehetővé teszik 159 ingatlan rendszerbe történő bekötését. A szennyvíztisztító telepen két darab, egyenként 27 m3 kapacitású medence biztosítja a szennyvíz tisztítását. A kivitelezés 2012. szeptember 28-án befejeződött és ezen a napon a műszaki átadás is lezajlott. Ezt követte a hathónapos sikeres próbaüzem, amelyet ez év április 19-én pedig megtörtént az üzembe helyezési eljárás. A projekt hivatalos záró rendezvényére egyébként június 04-én kerül majd sor.

BGy

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában