Helyi közélet

2013.05.15. 13:52

A "chipes" adatbázis kiváltja az ebösszeírást?

Miskolc - 2012. január elsejétől a törvény ismét önkormányzati feladattá tette az ebnyilvántartást, azzal, hogy három évente legalább egyszer ebösszeírást kell tartani.

Miskolc - 2012. január elsejétől a törvény ismét önkormányzati feladattá tette az ebnyilvántartást, azzal, hogy három évente legalább egyszer ebösszeírást kell tartani.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény alapján az kutya tartási helye szerint illetékes önkormányzat – ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. A települési önkormányzat az összeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Lesz-e, vagy ha volt, mikor volt ebösszeírás Miskolcon? Miként kell kitölteni az ebösszeíró adatlapot és hová kell azt benyújtani? Ellenőrzik-e akkor az úgynevezett kutyachipeket? Megkérdeztük!

Egyeztetés

- A településen tartott ebek nyilvántartása 2008. szeptember elsejéig az önkormányzatok kötelezettsége volt. Ezt követően átkerült a feladat az állatorvosokhoz, a kötelező oltások alkalmával vették nyilvántartásba az ebeket. 2012. január elsejétől a törvény ismét önkormányzati feladattá tette az ebnyilvántartást, azzal, hogy három évente legalább egyszer ebösszeírást kell tartani - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Dobos Tímea, Miskolc szóvivője.

Megtudtuk azt is, hogy 2013. január elsejétől a törvényi előírásnak megfelelően a négy hónaposnál idősebb ebeket transzponderrel kell ellátni, a beavatkozó állatorvos ezt az országos nyilvántartásba rögzíti. Ez a nyilvántartás az önkormányzatok számára is hozzáférhető lesz, de tartalma kizárólag a kötelező védőoltásban részesített ebekre terjed ki. Szakmai egyeztetés folyik arról, hogy a "chipes" adatbázis kiváltsa az ebösszeírást.

- A Miskolci Rendészeti Szerv a társhatóságokkal közösen szervezett ellenőrzései során az ebtartást is ellenőrzik, ahol hiányosságot tapasztalnak, állatvédelmi bírság kiszabását alkalmazzák - tette hozzá a szóvivő. - Amennyiben az ebtartó nem tudja bemutatni az oltási könyvet, abban az esetben a Rendészeti Szerv munkatársai jelzik az állatorvosnak a hiányosságot. Az oltási könyv tartalmazza a chip meglétét is, míg a chipolvasó beszerzése folyamatban van.

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában