Helyi közélet

2013.04.19. 13:47

A finn daruk még most sem "jönnek" Miskolcra

Miskolc - Újabb egy évet csúszik a finn darugyár építése? Nem tudni, egy biztos, bejelentették a további csúszást.

Miskolc - Újabb egy évet csúszik a finn darugyár építése? Nem tudni, egy biztos, bejelentették a további csúszást.„A Konecranes darugyár a közelmúltban megkereste a Miskolc Holdingot, azzal a nem örömteli hírrel, hogy bár fenntartja a megvalósítás lehetőségét, de a jelenlegi hátrányos piaci helyzetben némi csúszás lesz a befektetésben” – mindezt Pfliegler Péter alpolgármester jelentette be az áprilisi testületi ülésen. Azt is hangsúlyozta: a cég jelenleg körülbelül 30 embert foglalkoztat Miskolcon. „És nem azt mondták, hogy másképp döntöttek a beruházással kapcsolatban, hanem a gazdasági környezet miatt módosítják a határidőt” – hangsúlyozta az alpolgármester.

400 új munkahely

Mint arról lapunk már beszámolt: a finn darugyártó cég 24 hektáros területet vásárolt meg a Mechatronikai Ipari Parkban, az eredeti ütemterv szerint 2013-ban már megkezdték volna a termelést, összesen 400 új munkahelyet teremtve. Ehhez már tavaly el kellett volna indítani a beruházást, de akkor – erről is hírt adtunk – a cég bejelentette, egy évet csúsznak. Újhelyi Csaba, a finn gyár hazai képviselője tavaly azt nyilatkozta lapunknak: „A terület megvan, de a projektet jelenleg felfüggesztették.”

Csúszik a beruházás

Most újra megkerestük, de ugyanazt mondta, amit tavaly: csúszik a beruházás. Ennek oka: a gyár európai piacra gyártana, az európai piacon azonban bizonytalan a helyzet.

Mi van a fejlesztéshez elnyert uniós támogatással? „Ez egy jelentős összeg, ha kifutunk az időből, elvész. Szeretnénk élni a lehetőséggel, de nem minden áron, hiszen, amíg az európai gazdasági helyzet nem stabil, addig a tulajdonos kivár. Ez egy elég nagy beruházás, amivel a kockázat is nagy” – válaszolta.

A tulajdonos véglegesen lemondott erről a beruházásról, vagy csak ideiglenesen? „Ezt nem tudom, csak a jelenlegi döntését: most nem kezdik el” – fogalmazott Újhelyi Csaba.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában