2013.03.21. 19:13
Ajándék a Nestlé-nyuszitól
Borsod-Abaúj-Zemplén - Csaknem 1500 megyénkbeli gyermeket ajándékoz meg húsvéti édességgel a Nestlé Hungária.
Borsod-Abaúj-Zemplén - Csaknem 1500 megyénkbeli gyermeket ajándékoz meg húsvéti édességgel a Nestlé Hungária.A Nestlé idén húsvétkor szeretné megörvendeztetni a megyében élő gyermekeket, ezért közel 44 000 darab üreges csokifigurát ajánlott fel, közel 5 millió forint értékben az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A rakományt csütörtökön indították útjára, Juhász Péter, Európa-bajnok közreműködésével. A Nestlé Hungária Kft. diósgyőri gyárába a média képviselőin túl hivatalos volt néhány gyermekvárosi, továbbá autista gyermek is, akik nevelőik kíséretében először meghallgatták Jean-Pierre Polanen, a szerencsi és diósgyőri Nestlé-gyárak igazgatójának szavait. Megtudtuk: a közel 4 tonna húsvéti édességet 20 intézménybe szánják, ebből 14 megyénkbeli. Jut belőle Szolnokra, Orosházára és Budapestre is.
– A kapcsolatunk nem most kezdődött - mondta el lapunknak Rácsok Balázs, a segélyszervezet országos szakmai vezetője. – A tavaly karácsonyi adománygyűjtéskor mi kerestük meg a gyárat, s járultak hozzá az akciónkhoz. Most, húsvét előtt már ők kerestek meg bennünket, ezzel is kifejezve, hogy aktív szereplői kívánnak lenni a helyi közösségnek.
Családi kötődés okán is
Ennek népszerűsítésében és az adományok eljuttatásában szerepet vállalt Juhász Péter erőemelő, aki az utolsó raklapnyi finomságot maga rakta platóra. A sportoló édesapja korábban a szerencsi gyárban dolgozott, már csak ezért is szívesen működött közre.
Mint megtudtuk: a kamion Diósgyőrből egyenesen Budapestre ment, minthogy az erre vállalkozó 40 önkéntes ott porciózza ki, s csomagolja be a különböző, hagyományosnak egyáltalán nem mondható finomságokat, hogy aztán egy visszaúttal eljuttassák azokat a gyermekintézményekbe. (Arra nem kaptunk választ, miért nem megyénkben toborzott a segélyszervezet 40 önkéntest, ezzel üzemanyagot/költséget spórolhattak volna meg. a környezetkímélésről nem is szólva.)
A vendégek természetesen kóstolót is kaptak a helyszínen. A gyerekek alig hitték, hogy kedvükre lakmározhatnak a tetszetős és finom húsvéti fincsiségekből.
Egy elégedett kóstoló
Radics Olivér (16) a miskolci volt gyermekotthon lakója:
– Lehetett jelentkezni, ki szeretne eljönni a csokigyárba, s szerencsémre ki is választottak. Nagyon szeretem a csokoládét, magamnak is szoktam venni és a testvéreimnek is, ajándékba. A húsvéti locsolkodáskor is leginkább a csokinak örülök. Az otthonban is szoktunk kapni húsvéti édességeket, de ennek az adománynak nagyon fognak örülni a többiek is. Ilyen még nem volt, hogy egyszerre ennyi csokoládé érkezzen ajándékba, én nem is láttam még ennyit, közel 4 tonnányit egyben.
ÉM-SzK
A Nestlé-adományból részesülő B.-A.-Z. megyei intézmények
doboz sorszám
Partner intézmény
gyerekszám/az adományból készíthető ajándékcsomagok száma
1
Szerencs, Gyárkerti Óvoda
50
2
Szerencs, Rákóczi Zs. Általános Iskola
50
3
Szerencs, Bólyai János Általános Iskola
50
4
Miskolc, Autista Iskola
50
5
Miskolc, Gyermek Egészségügyi Központ
100
6
Miskolc, Gyermekváros
25
7
Miskolc, Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézet
25
Összesen
350
8
Avastetői Óvoda, Miskolc
195
9
Éltes Mátyás Óvoda, Ált. Isk. és EGYMI, Miskolc
425
10
Gondozási Központ - Gyermekjóléti Szolgálat, Alsózsolca
340
11
Göncruszkai Református Egyházközség, Göncruszka
270
12
Iránytű Avasi Szociális Szolgálat, Miskolc
200
13
MÖSZ Miskolc CSÁO (saját)
30
14
Nem adom fel Alapítvány, Martonyi
20
Összesen
1480
Megjegyzés: Az adomány egy része Szolnokra, Orosházára és Budapestre kerül...