„Élhetőbbé vált az életem”

Bélának mostanra eddig sikerült eljutnia a depresszió mélységéből a pszichoterápia segítségével. – Örökletes hajlamom van a depresszióra, ami olykor csak túlérzékenységben, beilleszkedési zavarban nyilvánul meg. Volt olyan 25 év, ami alatt úgymond orvost sem láttam. Azonban 2002-ben a munkahelyi átszervezéssel járó konfliktusok és stressz miatt bekerültem a pszichiátriai osztályra, különféle fizikális és mentális tünetekkel. A diagnózis a depresszión túl idegkimerülés és pánikbetegség volt - meséli Béla (62).

A pszichiátriáról úgymond gyógyultan engedték el, de az akkor még csanyiki pszichiátriai rehabilitációs osztályra irányították.

Legalább hetente egyszer

– Azóta is folyamatosan járok be (most már a Szent Ferencbe), szükség szerint gyakrabban, vagy csak hetente egyszer. A terápia hatására másként látom a világot, megváltozott a fontossági sorrend, a magamról és a másokról alkotott képem, élhetőbbé vált az életem: így már lehet folyamatosan élni - summázza az eredményt.

– Gépészmérnök létemre egy teljesen új szakirányban mélyültem el, ennek révén kerültem kapcsolatba egy civil szervezettel, amelynek én alkottam meg a honlapját, s a tartalomért is felelős főszerkesztője vagyok azóta is - részletezi, mikor nem elégszünk meg az általánosságokkal.

Meg tudjuk beszélni

– Nem azt mondom, hogy a feleségemmel már mindenben megértjük egymást, de meg tudjuk beszélni a dolgokat, s nem kaparjuk ki egymás szemét akkor sem, ha nem jutunk közös nevezőre. Remélem, már nem kíván akkora türelmet tőle a velem való együttélés, mint korábban. A már felnőtt gyermekeinken nem fedeztem fel a hajlam örökletességből egyebet, mint hogy érzékenyek, de nem is bánom, hogy érzékenyebbek az átlagosnál a világ szépségei, csodái iránt - sorolja Béla, aki kérte, ne közöljük a teljes nevét. Nem akarja, hogy aki eddig nem tudta, tudja róla, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt, pszichoterápiára szorul. Úgy érzi: túlságosan erős a társadalmi előítélet velük szemben.

Ez az a hely...

Egyébiránt meglehet, hogy ő nem is szorulna már rá a csoportterápiára. Amiért mégis ragaszkodik hozzá, az nem más, mint hogy ott találja meg azt a közösséget, ahol - betartva a „játékszabályokat” –, biztos, hogy mindenki mindet elmondhat anélkül, hogy közbevágnának, s ahol mindenki mindenkit figyelmesen, tiszteletteljesen meghallgat. Sőt, olykor hallgatni is lehet együtt.

– Ez az a hely, ahol büntetlenül lehetek saját magam. Legalábbis én így fogalmaztam meg a lényegét önmagam számára - teszi hozzá.

ÉM-SzK