Helyi közélet

2012.07.01. 14:21

Péter-Pál "beindította" az aratógépeket

Borsod-Abaúj-Zemplén - Elment az év fele, megkezdődött az aratás. Közepes termést várnak.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Elment az év fele, megkezdődött az aratás. Közepes termést várnak.A hagyomány szerint Péter-Pál napjával a gazdák is elkezdik az aratást. Úgy tartják: ha a termés idáig kibírta, joggal lehet az mondani, hogy túl vagyunk a nehezén. És úgy tűnik, kibírta, legalábbis az őszi árpa biztos, ennek az aratását már meg is kezdték megyénkben. Sándor Béla, a Magyar Gazdálkodók és Gazdaszövetkezetek Szövetségének megyei elnökségi tagja lapunknak elmondta: az aratás, idejében, már megyénkben is megkezdődött. A sort az őszi árpa nyitja, majd a repcét, búzát, tavaszi árpát takarítják be a gazdák.

"Az érésnek megfelelően azonban változhat a sorrend" - mondta Sándor Béla. Megtudtuk azt is, hogy az aratási munkákban még igen az elején tartanak a gazdák. Milyen termésre számíthatunk? "A búza rosszul telelt, ezért ebből jó közepes termés várható. A csapadék már ezen nem segített, ellenben a napraforgóval és kukoricával, azoknak használt az elmúlt időszak gyakori esőzése" - magyarázta. És a mostani kánikula milyen hatással lehet a mezőgazdaságra? "Ez meggyorsíthatja az érést" - válaszolta. 

Azt is megtudtuk, hogy a búza mellett az őszi árpa is közepesnek ígérkezik. A repcének azonban nem kedvezett a tél és a tavalyi ősz, ezért ebből inkább gyenge termés várható. A tavaszi árpa, a kukorica, a napraforgó lehet jó, de a mostani nagy kánikula nem tesz jót ezeknek sem. Az aratási munkák még csak a napokban kezdődtek, a szakemberek szerint még egy hónapig eltartanak.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában