Helyi közélet

2012.03.22. 10:46

Megkérdeztük: Drágább az élet, mint tavaly?

Miskolc - Az emberektől csak annyit kérdeztünk hogy, mit szólnak ahhoz, hogy egyre drágább az élet, és már ömlött is belőlük a panaszáradat.

Miskolc - Az emberektől csak annyit kérdeztünk hogy, mit szólnak ahhoz, hogy egyre drágább az élet, és már ömlött is belőlük a panaszáradat.

„Nem az élet drágább, hanem az emberek pénze kevés. A kispénzűek jobban megérzik a drágulást” – mondta el véleményét Kiss Andrea.

Bodnár Roland csak a benzin áráról tudott véleményt mondani, mert élelmiszereket nem vásárol. Szerinte 500 forint alatt nem fog megállni az üzemanyag ára, de az is lehet, hogy azt is túlszárnyalja.

Kiss Károlyné arra hívta föl a figyelmet, hogy a kispénzűek járnak a legrosszabbul a drágaság miatt. Viccesen hozzátette: „most legalább lefogyunk, a kormány úgy is azt mondta, hogy mindenki fogyjon le.”

Kapitányné Lakatos Beáta szerint sokkal drágább az élet most, mint tavaly. Főleg az üzemanyag árának emelkedése, a szállítási költségek növekedése és a megváltozott piaci helyzet miatt.

Dobosné Joó Mónika is szomorúan tapasztalja az üzletekben, hogy mindennek megy fel az ára. Mint fogalmazott, a gyerekeket sajnálja, akik nem tudni, mire nőnek föl.

Schneider Orsolya meglátása szerint is sokkal drágább az élet, mint tavaly. Szerinte vagy a válság miatt van, vagy az állítólagos válság miatt, de a benzináremelés mindenképpen közrejátszik.


„Lassan kenyérre sem jut”

Miskolc - Elszabadultak az árak. A benzint és az élelmiszert sokan már nem tudják megfizetni.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában