Helyi közélet

2012.01.17. 20:10

Bemutatkoztak a Miskolci Nemzeti Színház vezetői posztjára pályázók a társulat előtt

Miskolc, 2012. január 17., kedd (MTI) - Rövid bemutatkozó előadást tartott kedden a Miskolci Nemzeti Színház vezetői posztjáért induló két pályázó, Kiss Csaba és Koltay Gábor a társulat előtt. A bemutatkozást követően szimpátiaszavazást is tartottak, amelyen Koltay Gábort támogatták a színház dolgozói.

A két jelölt beszélt pályázatáról és a társulat által felett kérdésekre is válaszolt. Koltay Gábor filmrendező, a Szabad Tér Színház egykori vezetője, aki néhány hónapig a fővárosi József Attila Színházat is igazgatta, úgy fogalmazott: nem szeretné a színház jelenlegi közösségét felforgatni, meg akarja ismerni a társulatot és ezekre az értékekre akar építeni.

Kiss Csaba rendező, drámaíró azt ígérte: nagyon egyértelműen fog fogalmazni, és megválasztása esetén bármit, amit mond számon lehet majd kérni tőle. Ha pedig nem őt választják a posztra, rendezőként is szívesen dolgozna a Miskolci Nemzeti Színházban - tette hozzá.

A szimpátiaszavazáson Koltay Gábor 111:60 arányban nyert, 30-an nem szavaztak, 7 voks pedig érvénytelen volt.

A társulati ülésen elhangzott: szerdán Budapesten ül össze a szakmai bizottság, hogy a pályázatokat megvizsgálja és javaslatot tegyen. A végső döntést a miskolci közgyűlés soron következő ülésén hozzák meg.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában