Helyi közélet

2011.12.29. 17:25

Még nem indult be a mütyürke-biznisz

Miskolc - Malac malac hátán, és minden ami kell a szilveszterhez.

Miskolc - Malac malac hátán, és minden ami kell a szilveszterhez.

Tréfás fejfedők, színes, bohókás parókák, álarcok és dudák minden mennyiségben és kivitelben. Minden kapható a szilveszteri bazárrá változott karácsonyi vásárban – csak éppen egyelőre a vásárlók maradnak távol. Az árusok – akiket leginkább arról lehet megismerni, hogy valamelyik saját portékájukat, többnyire egyik extrém parókájukat viselik, és arra a hírre, hogy adóellenőrök tűntek fel a vásárban, izgatottan kezdenek futkosni – jószerivel még csak a helyüket foglalják, mint mondták, arra számítanak, hogy az utolsó pillanatban, szilveszter napján indul be igazán a bolt. A gyerekes szülők persze vesznek néha ezt azt, egy-egy 300 forintos papírdudát a csemetéjüknek vagy egy maszkot, de ebből a helypénzt is nehéz lenne kigazdálkodni. A viszonylagos forgalommentesség azonban az eladókat nem keserítette el, mert még bizakodnak a kései rohamban – csak az esőtől tartanak, mert mint mondták, a hóval még csak-csak tudnak mit kezdeni, de elázott portékát senki sem veszi meg.

Az árukészlet egyébként többnyire ugyanaz, mint tavaly volt, újdonságot legfeljebb a 2012-es buliszemüvegek megjelenése jelent, aminek komoly hátránya, hogy jóval nehezebb keresztüllátni rajta, mint mondjuk a két évvel ezelőtti verzióján, ahol az évszámban két nulla is volt a megfelelő helyen. Bőséggel vannak, de kevésbé fogynak a kabalának szánt apróságok: szerencsepénzek, aranyozott műanyagpatkók, kéményseprőfigurák. És malacok. Malacok minden mennyiségben, pozícióban és kivitelben: fekvő, ülő, álló malac porcelánból, műanyagból, kulcstartóként, de a legszebb példányok zenélnek vagy éppen éteri fényt bocsátanak ki magukból.

A hagyományos bulikellékek egyik-másikán némi innováció is felfedezhető: még mindig kelendőek a papírtrombiták, nagy számban kaphatóak olyan műanyagdudák, amelyeket fújva valóban el lehet riasztani az óév valamennyi gonosz szellemét – ezen eszköz továbbfejlesztett változatához azonban tüdő sem kell, a rémisztő hangokat egy dugattyús szerkezetnek és a hozzá kapcsolódó karos mechanikának köszönhetően már kézzel is előcsalhatjuk belőle.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában