Helyi közélet

2011.12.14. 16:28

Fidesz: Bontsa le a kerítést a képviselő!

Miskolc - Az MSZP-s képviselőt mandátumának visszadására szólították fel.

Miskolc - Az MSZP-s képviselőt mandátumának visszadására szólították fel.Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz miskolci szervezete a diósgyőri Bartók közben Miskolcon. A Miskolci Fidesz képviseletében Kosztica Patrik és Dr. Nánási-Kocsis Norbert képviselők felhívták a figyelmet: korábban is volt rá eset, hogy egy magánember által elkerített közterület kerítését elbontották. A dr. Simon Gábor, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője házánál tartott tájékoztató során felszólították a képviselőt - egy vágószerszámot átadva -, hogy bontsa le a vasrácsból készült kerítést, amely a képviselő telke melletti, a város törzsvagyonához tartozó - közterületnek számító - utat zárja el. Az akció helyszínén jelenlévő frakcióvezető úgy nyilatkozott: jogi egyeztetés folyik az ügyben közte és az önkormányzat között. A felszólításnak nem tett eleget és kifejtette: véleménye szerint a politikai üggyel a csütörtöki közgyűlésen napirenden szereplő díjemelésekről igyekeznek elterelni a figyelmet. A történet folytatására vonatkozó kérdésünkre a fideszes képviselők elmondták, az ügyben a jogi eljárás után a város jegyzője teszi majd meg a megfelelő lépéseket. Az MSZP-s képviselőt mandátumának visszaadására szólították fel.

ÉM-PGY



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában