Helyi közélet

2011.12.27. 19:47

Az edelényi árvízper tárgya: 170 millió forint

Edelény - Tavasszal folytatódik az Edelény és a Belügyminisztérium közötti per.

Edelény - Tavasszal folytatódik az Edelény és a Belügyminisztérium közötti per.

Tavaly májusban és júniusban hetekig küzdött Edelény a Bódvával; mire a patak visszahúzódott medrébe, két tucat ház összedőlt, harmincat lakhatatlanná tett – csak azért ennyit, mert a város százmilliókat költött a védekezésre, kárelhárításra. Akkor még bírták a frissen megválasztott kormányfő ígéretét, ami szerint a kormány minden szükséges segítséget megad a katasztrófahelyzet kezeléséhez, a károk elhárításához.

Később azonban a Belügyminisztérium (BM) több, védekezéssel kapcsolatos számlát nem talált megalapozottnak, ezért a májusi árvíz elleni védekezés költségeire megelőlegezett 150 millió forintból 84 millió forintot visszafizettetett a várossal, majd a júniusi védekezés költségeire benyújtott vis maior-igényüknek is csak egy részét teljesítette. Edelény részben saját költségvetéséből fizetett a védekezésbe bevont vállalkozóknak, míg sokukkal szemben még mindig fennáll az adóssága. Az Edelény és a Belügyminisztérium között vitatott összeg mára elérte a 170 millió forintot, melynek kifizetéséért a város beperelte a BM-et, ami arra hivatkozva nem fizetett több számlára, mert a revizorok szerint a piaci árnál magasabb összegért bérelte a gépeket Edelény, vagy a szokványosnál többet fizetett a homokért. Annak idején Molnár Oszkár, Edelény polgármestere erre úgy reagált erre: lehet, hogy nem a szokványos árban állapodtak meg a vállalkozókkal, de a helyzet sem volt szokványos; a gépek napi 24 órában folyamatosan mentek, csak az emberek cserélődtek rajta, a homokot pedig hozták, ahonnan tudták, mert alkudozni, más forrást keresni egyszerűen nem volt idő.

Az Edelény és a Belügyminisztérium közötti per november végén a Fővárosi Bíróság előtt elkezdődött ugyan, de jelentős elmozdulás nem történt az ügyben, mert a bíróság mindkét féltől újabb iratokat kért be. Úgy tudjuk, a bíróság alapos munkára készül, tételesen kívánják megvizsgálni a Belügyminisztérium által elutasított számlákat. Erre már csak a jövő év tavaszán kerülhet sor, mert mint arról Molnár Oszkár tájékoztatta lapunkat, a bíróság februárban értesíti majd a feleket arról, mikorra tűzte ki a következő tárgyalást.

ÉM-SZP


Jövőre folytatódhat az edelényi árvízper

Edelény - A tavalyi árvízi védekezés költségeiből uszkve 170 millió forintot nem térített meg a Belügyminisztérium Edelénynek, mondván trükköztek a számlákkal, ezért a város – igazának bizonyítására – perbe hívta a minisztériumot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában