Helyi közélet

2011.10.12. 09:19

Zöld Nyíl: keményen tartotta magát a diósgyőri állomás

Miskolc - Kedden tovább folytatódott és látványos részébe érkezett a diósgyőri villamos végállomás bontása.

Miskolc - Kedden tovább folytatódott és látványos részébe érkezett a diósgyőri villamos végállomás bontása.Szombaton a korábbi Lilla fagyizó helyére költözött az MVK jegy- és bérletpénztára, tegnap, azaz hétfőn pedig már a diósgyőri villamos végállomás belső helységéből vitték, és bontották el azokat a tárgyakat (csap, fogas, stb), melyeket a cég más helyütt esetleg használni tud majd.

A "nagy nap" kedden virradt fel, hiszen dél után nem sokkal a diósgyőri végállomás tetőszerkezetét kezdték el lánggal darabolni a leemeléshez a szakemberek, majd egészen este 6 óráig - addig, azaz közel öt órán át - kísértük figyelemmel a történéseket bontás ügyben.

Kemény volt a kőkemény vasbeton

A legtöbb izgalmat a vasbeton elemekkel megspanolt oszlopok nyújtották a bontóknak, akik képzeletben megsüvegelték a helyzetet, de köszönték szépen, és bontottak, mint ahogyan a nagy könyvben meg van írva. A Puskás Péter építész tervei alapján közel 18 esztendeje megálmodott és felépített megállót szerdán és csütörtökön a kivitelező tervei szerint a földdel teszik egyenlővé, hogy a Zöld Nyíl villamos pályájának építése Felső-Majláth felé a tervek szerint tovább folytatódjon.

A tervek szerint november közepén már a megállóval szelídült diósgyőri állomásig jár majd a villamos, míg Felső-Majláthig az év végéig végeznek majd a kivitelezők - a tervek szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában