Helyi közélet

2011.07.18. 08:26

Mi történt július 17-én Borsod-Abaúj-Zemplén megyében?

Összeállításunkból megtudhatja, mi történt vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Összeállításunkból megtudhatja, mi történt vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Nyitáskor és záráskor is rekord a Hegyajlán

 Tokaj -Rakamaz - Rekordszámú hegyaljás járt az elmúlt négy napban Tokajban és Rakamazon. Az eddigi legerősebb nyitónapon a Scooterre, majd a többi, közel 200 fellépőre, a Slayerre, a Guano Apesre, a Mastodonra, a stand up comedysekre és a többiekre összesen 85 ezren voltak kíváncsiak. 

Segítségért cserébe fánk

Miskolc - A négygyermekes miskolci házaspárnál (féléves hármasikreik egyike csontvelő-átültetés előtt áll, ezért kértek a szülők segítséget lapunktól és olvasóinktól) a szokottnál is nagyobb élet volt szombaton.

Jött az ötlet: irány Miskolc!

Miskolc - Vajon miért kíváncsiak ránk, ha kíváncsiak, mire, s milyen szemmel látnak bennünket a Miskolcra érkező „idegenek”? Attól tartottunk, nehéz lesz máshonnan jöttekre lelni. Nem úgy lett.

Toronymagasan gyenge teljesítmények a ZTE-ben

Nem volt boldog a a DVTK – ZTE FC bajnoki után a vendégek mestere.

Három megye vasárnapi szépségei

Magyarország - Összegyűjtöttük önnek három megye vasárnapi szépségeit.

DVTK - ZTE fotókon és videókon

A diósgyőri labdarúgók és szurkolók ott folytatták, ahol június elején abbahagyták: parádés győzelem a pályán, fantasztikus szurkolás a lelátón. Nézze meg Ön is a Diósgyőr - Zalaegerszeg mérkőzés felvételeit!

Cukorgyártás volt, nincs. Miért?

Budapest, Szerencs - Egykoron exportáltuk a cukrot, ma behozatalra szorulunk. A miértre keresik a választ.

Az NB I-ben is megtartották erényeiket

Miskolc - "Próbáltuk a saját játékunkat játszani, úgy érzem ez a meccs döntő részében sikerült" – mondta Benczés Miklós, a hazaiak szakvezetője, a DVTK – ZTE FC foci bajnokiról.

Rövidült a kérések listája

Miskolc - Felhívásunkra sok olvasónk sietett a négygyermekes miskolci család segítségére.

Négy rúgott góllal kezdett a DVTK

Miskolc - A labdarúgó NB I 1. fordulójának szombati első mérkőzésére csak döcögős volt a bejutás, negyedórával a kezdés után fogyott el a sor az jegyárusítóhelyek előtt.

Rendőrségi forgóajtó – A rendőrség százával viszi bíróság elé a szabálysértőket Miskolcon

Miskolc - Több száz szabálysértőt állított bíróság elé a Miskolci Rendőrkapitányság az év első felében.

Mi történt július 16-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyében?

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Összeállításunkból megtudhatja, mi történt szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Hegyalja Fesztivál 2011: Összefoglaló

Portálunkon egész héten figyelemmel kísértük az idei Hegyalja Fesztivált. Fotósaink fáradságot nem kímélve igyekeztek megörökíteni a legjobb pillanatokat, koncerteket. Nézze meg összeállításunkat!

Timi, vasárnap szépe

Sajóbábony - Timi 21 éves sajóbábonyi lány már évek óta Angliában dolgozik. A képeket hazalátogatása alkalmából küldi családjának, barátainak és szeretteinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában