Helyi közélet

2011.07.23. 14:18

A befektetők idevonzása a cél

Miskolc - Autógyárak beszállítóit is várják a vasgyárba, számukra alakítanak ki megfelelő környezetet.

Miskolc - Autógyárak beszállítóit is várják a vasgyárba, számukra alakítanak ki megfelelő környezetet.A Digép-msm Kft. és a Digép Hungary Kft. több pályázatot is megnyert, melyek segítségével a befektetők számára vonzóbbá tudja tenni a hajdan jobb napokat látott vasgyári iparterületet. Két projekt már fut, ezek egyikének köszönhetően a nagycsarnokot újítják fel, és egy új, nagy teherbírású darut is beszereznek, a másik futó projektnek köszönhetően pedig az igazgatási épületet hozzák megfelelő állapotba, mondta Ács András, a Digép Hungary Kft. vezetője.

Most újabb két pályázat elnyeréséről tájékoztatta a sajtót Ács András. Míg a Digép-msm Kft. épületfelújítással kombinált alapinfrastruktúra fejlesztésre, a Digép Hungary Kft. gyártócsarnokok, kiszolgáló, iroda- és szociális épületek felújítására és komplex kialakításra nyert vissza nem térítendő támogatást. Ezeknek köszönhetően olyan környezetet tudnak kialakítani, ami már vonzó lehet más befektetők számára is, és növeli a Digép versenyképességét. Már előrehaladott tárgyalások folynak egy ismert autógyárak számára beszállító, három nagygéppel dolgozó öntészeti céggel, ami itt készítené az autóalkatrészeket, a negyedmilliárd forintért megújuló kovácsüzem pedig javítja a Digép pozícióit, például lehetővé teszi a Rába megrendelésére legyártandó havi 15 ezer darab első tengely miskolci elkészítését is.

- ÉM-SZP -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában