Helyi közélet

2010.10.15. 15:46

Nem igazán van itt, de már figyelik

<p>Miskolc - Vannak, akik különféle praktikákban bíznak, pedig az influenza megelőzésének legfőbb eszköze a védőoltás.</p>

Megyénkben 99 háziorvos, házi gyermekorvos bevonásával október 4-től megkezdte munkáját az influenzafigyelő szolgálat. Az ebben részt vevő orvosok a 40. naptári héten mindössze 23 influenzaszerű megbetegedést jelentettek. A betegek között egy 14 év alatti sem volt...

Egy- és háromkomponensű

A meghatározott célcsoportok számára idén is lehetőség nyílik a térítésmentes, önkéntes háromkomponensű szezonális influenza (Fluval AB) elleni védőoltásokra, valamint az egykomponensű influenza A(H1N1) elleni védőoltások (Fluval P) beadására. (A háromkomponensű védőoltások hatásosak az influenza A (H1N1) ellen is.) Emellett továbbra is rendelkezésre áll a meghosszabbított lejárati idejű egykomponensű (Fluval P) oltóanyag, amely a 2009-es pandémiás H1N1 vírus ellen véd, s előre láthatóan a most esedékes influenzaszezonban is az egyik meghatározó influenza vírustörzs lesz – tájékoztatott dr. Papp Erzsébet regionális epidemiológiai osztályvezető.

Mikortól kérhetjük?

Az egykomponensű (Fluval P) oltóanyag már októbertől a rendelkezésre áll. Az oltást elsősorban azoknak ajánlják, akik 2009-ben oltási célcsoportba tartoztak, de eddig még nem kaptak pandémiás influenza elleni oltást (mint az 1-24 évesek, pedagógusok, rendvédelmi szervek dolgozói). Ezeket az oltásokat október folyamánjavasolják elvégezni. Novembertől már a háromkomponensűoltás is elérhető, amelyet a krónikus betegeknek, és 65 éves kor fölött mindenkinek javasolunk. A kockázati csoportba tartozó 3 éven aluli gyermekek számára külön oltóanyagot biztosítanak.

Megyénkbe várhatóan az elmúlt évhez hasonlóan 86 000 adag térítésmentes Fluval AB oltóanyag érkezik. A háromkomponensű (Fluval AB) oltóanyagot előre láthatóan október végén, november elején szállítják ki az ÁNTSZ Kistérségi Intézeteibe. A háziorvosok az oltóanyagot annak megérkezése után igényelhetik a Kistérségi Intézettől az arra jogosultak részére. Ettől kezdve az influenzaoltások beadását elsősorban az egészségi állapotuk, illetve terhességük miatt fokozott kockázatnak kitett csoportokra, a 65 éven felüliekre és az egészségügyi dolgozókra kell összpontosítani. Törekedni kell arra, hogy a várandós nők és a krónikus betegek az idén is minél előbb részesüljenek influenza elleni védőoltásban, és körükben minél magasabb átoltottságot érjünk el, figyelmeztetett dr. Papp Erzsébet regionális epidemiológiai osztályvezető.

 - ÉM-SzK -

Kiknek, hol?

A térítésmentes Fluval P és Fluval AB influenza elleni oltóanyagok beadását a területileg illetékes háziorvostól, házi gyermekorvostól lehet az arra jogosultaknak (így a terheseknek is) kérni. (A jogosultság felől a háziorvostól, illetve kezelőorvostól lehet érdeklődni.) Emellett a szakember javasolja a gyógyszertárakban beszerezhető szezonális influenza elleni oltóanyagok beadását. A térítés ellenében igénybe vehető oltásokhoz többféle oltóanyag is folyamatosan lesz elérhető a gyógyszertárakban.

 

Patikai kínálat

Hazánkban 8 szezonális influenza elleni oltóanyagot törzskönyveztek, amelyek a következők:

Agrippal S1, Begrivac, Fluarix, FLUVALAB, Inflexal-V, Influvac, Vaxigrip és Vaxigrip Junior.

Valamennyi trivalens vakcina, és tartalmazza a 2009-es H1N1 vírustörzset is. Ezek az oltóanyagok vényre kaphatók a gyógyszertárakban 1000-2000 forint közötti ajánlott fogyasztói áron.

 

KIK KAPHATJÁK TÉRÍTÉSMENTESEN?

A jlen szezonban alkalmazandó térítésmentes influenza oltóanyagok.

A három évesnél idősebb kockázati csoportba tartozó személyek számára térítésmentes szezonális influenza elleni Fluval AB oltóanyag áll rendelkezésre.

A fenti oltóanyaggal térítésmentesen oltandók köre:

A) Az influenzavírus által okozott megbetegedések súlyosságának, valamint a halálozások számának csökkentése érdekében az alábbi fokozottan veszélyeztetett kockázati csoportokat javasolt oltani:

3 évesnél idősebb, súlyos betegség kockázatának kitett

krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;

szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magas vérnyomás- betegséget);

veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);

krónikus máj- és vesebetegek;

anyagcsere-betegségben szenvedők, pl. diabetes, súlyos elhízás;

neuromusculáris betegség miatt korlátozott légzési funkciójú betegek;

várandós nők a terhességi héttől függetlenül;

azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik;

ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt személyek;

tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt);

65 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül.

B) Oltási célcsoportba tartoznak továbbá a fenti kockázati csoportokat a fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyek:

egészségügyi dolgozók, különös tekintettel a transzplantációs, az onkológiai, a hematológiai, a dializáló, szülészeti-nőgyógyászati, a felnőttek és a gyermekek számára intenzív ellátást nyújtó, valamint a krónikus belgyógyászati osztályokon a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyekre, továbbá a terhes nők és az újszülöttek, csecsemők gondozását végző egészségügyi dolgozók (beleértve a védőnőket is),

szociális intézmények dolgozói.

A 3 év alatti gyermekek részére térítésmentesen Vaxigrip Junior vakcina áll rendelkezésre.

 

A 6-35 hónapos korú csecsemők és gyermekek alábbi célcsoportjai olthatók a térítésmentes oltóanyag felhasználásával:

krónikus szív-, légző-rendszeri betegségben szenvedő gyermekek (beleértve a bronchopulmonáris dysplasia-t, cysticus fibrosis-t és asthma-t), akiknek az állapota rendszeres orvosi ellenőrzést vagy kórházi kezelést igényel;

veleszületett vagy másodlagos immunhiányban szenvedő gyermekek;

vesebeteg gyermekek;

anaemiában, hemoglobinopathiában szenvedő gyermekek;

hosszantartó acetilszalicilsav terápiában részesülő gyermekek;

egyéb krónikus betegségben szenvedők (cukorbetegek, anyagcsere betegek)

egészségügyi intézményben tartósan ápolt gyermekek, csecsemő- és gyermekotthonok lakói.

 

Térítésmentes, pandémiás influenza oltóanyaggal (Fluval P) az alábbi lakosságcsoportok részesíthetők védőoltásban:

A várandós nők a terhesség hónapjától függetlenül mindaddig, amíg a szezonális oltóanyag nem áll rendelkezésre.

Azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik.

Azon személyek, akik nem tartoznak a súlyos lefolyású influenza szempontjából elsődlegesen veszélyeztettek kockázati csoportjaiba, különös tekintettel azokra, akik az előző influenza szezonban nem részesültek pandémiás influenza ellen védőoltásban.

a 60-64 év közötti egészséges személyek,

az 1-24 év közötti gyermekek és fiatalok,

az oktatási-nevelési intézmények dolgozói,

a közigazgatásban rendszeresen ügyfélszolgálati tevékenységet ellátók,

a 12 hónapos vagy annál fiatalabb csecsemőkkel egy háztartásban élők.

A lakosság biztonságát és alapvető ellátását szolgáló, illetve a kritikus infrastruktúrát működtető személyek.

A sertés, baromfi, vagy ló tartásával, valamint ezen állatok szállításával foglalkozók, a baromfifeldolgozókban, a vágóhidakon dolgozók, valamint mindazok, akik az állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkozhatnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában