Helyi közélet

2010.10.07. 16:09

Mégsem lesz szalmaerőmű Szerencsen

<p>Szerencs - A beruházó bizonytalannal látta a tervezett beruházás jövőjét, ezért elállt a terveitől.</p>

Mint ahogy portálunkon korábban már számos alkalommal beszámoltunk róla, alaposan megosztotta a helyi közvéleményt a Szerencsre tervezett szalmaerőmű. Ellenzői szerint jelentős környezeti megterhelést jelent egy ilyen jellegű beruházás üzemeltetése – még ha a károsanyag-kibocsátás az egészségügyi határérték alatt marad is, a fűtőanyagot közúton kell ideszállítani, ami amellett, hogy a légszennyezés növekedésével jár, még a forgalom „sűrűsödését”, az amúgy is rossz állapotban lévő utak további romlását eredményezi. Ez az ellenzők szerint nem csak az itt élők egészségét veszélyeztette volna, hanem a hegyaljai borok eladhatóságát és a világörökségi címet is, aminek elvesztését a terület felemelkedését az idegenforgalomtól várók tragédiaként élték volna meg. A beruházást támogatók elsősorban a potenciális munkahelyeket látták maguk előtt, mondván, Tokaj-hegyalján sem mindenki borász.

A vita eldőlt: mint Koncz Ferenctől, Szerencs megválasztott polgármesterétől megtudtuk, a beruházó egy levélben értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy eláll az erőmű létesítésének szándékától és megvételre ajánlotta fel az önkormányzat számára azt a területet, ahova az erőművet megépíteni tervezték. A beruházó azzal indokolta döntését, hogy bizonytalanná vált számára az erőmű megvalósíthatósága.

Mint beszámoltunk róla, a szerencsi szavazópolgárok 82,02 százaléka igennel válaszolt a múlt hét végén megtartott véleménynyilvánító népszavazáson arra a kérdésre, hogy a Szerencs ipari hagyományaira épülő munkahelyteremtő beruházásokat fontosabbnak tartja-e a város jövője szempontjából, mint a világörökség védőzónájába történő tartozást. A referendum semmire sem kötelezi az önkormányzatot, de Koncz Ferenc munkatársunknak elmondta, az eredményt figyelembe veszik a jövendőbeli döntéseik meghozatalánál, majd kifejtette: olyan ipart próbálnak Szerencsen letelepíteni, ami munkahelyeket hoz, de nem veszélyezteti a világörökségi címet. A polgármestere hozzátette: több ilyen vállalkozással is tárgyalásban vannak. A megvásárlásra felajánlott földterülettel kapcsolatban Koncz Ferenc elmondta, a szerencsi önkormányzat élni kíván a lehetőséggel és megvásárolja területet, ahova más, környezetbarát technológiával dolgozó ipari létesítmény telepítését tervezik.

ÉM-SZP


Népszavazás Szerencsen
Szerencs - A szavazók négyötöde az ipart és a munkahelyeket választotta.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában