Helyi közélet

2010.09.08. 11:13

Polarizált fényt a sejteknek

<p>Négy hónap telt el a miskolci Sensolite Gyógycentrum megnyitója óta - akkor tehették fel kérdéseiket az érdeklődők személyesen Fenyő Mártának, a Bioptron lámpa és a Sensolite feltalálójának.</p>

S: Gondolom, nem volt unalmas az elmúlt negyedév! Ha nem titok, mi mindennel foglalatoskodott a megnyitó óta?

F.M: Mondhatom, hogy nagyon érdekes és változatos volt az elmúlt időszak! Én az utóbbi időben elsősorban a Sensolite-tal kapcsolatos tudományos kutatások szervezésével és tervezésével voltam elfoglalva. Csodálatos kutatópartnereink vannak, akik fontos területeken, tudományosan rendkívül igényes, az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Tudományos Tanácsa által is engedélyezett  nagyon jelentős  kutatásokat végeznek. Azt gondolom, hogy ha az eredmények a kezünkben lesznek, különféle magyar és külföldi konferenciákon; komoly szakmai lapokban fogjuk ezeket publikálni. Terveink között szerepel az, hogy megtudjuk: a Sensolite polarizált fénye miképpen segíti a gerincműtét után a betegek sebgyógyulását, a gyors rehabilitációt, továbbá ugyanott, az Országos Gerincgyógyászati Központban azt is vizsgálják, hogy hogyan segít a Sensolite a makacs és rendkívül fájdalmas gerincproblémákon. Mindezen vizsgálatok kettős vak randomizált (placebo kontrollált) körülmények között  zajlanak.

Olyan kutatást is indítunk, amelyben agydaganatos kisgyermekek kezelését végezzük a Sensolite-tal az operációt követően - kizárólag a kemotreápiás ciklusok közötti terápiamentes időszakban. Azt reméljük, hogy a polarizáltfény-kezelésnek köszönhetően a gyerekek életminősége, vérképe, anyagcseréje javulni fog. Szerepel kutatásaink között egy olyan vizsgálat is, ami nagyon-nagyon sok kisgyermeket érint, itt már kezdeti eredményeink is vannak. Dr. Madarasi Anna, a Budai Gyermekkórház főorvosa nagyon sok olyan kisgyermeket kezelt, akik a korábbi években folyamatosan betegek voltak, közösségbe gyakorlatilag nem járhattak, mert  igen gyorsan  elkaptak minden fertőzést: tehát 3 napig jártak a közösségbe és 3 hétig otthon kellett kezelni őket komoly antibiotikumokkal. Nos, ezek a gyerekek kaptak rendszeres Sensolite kezelést az elmúlt ősz és tél folyamán - és örömmel jelenthetjük, hogy gyakorlatilag egészségesen vészelték át az egész őszi és téli  influenzás, megfázásos időszakot. A SOTE Immunológiai Intézetének professzora Dr. Falus András kutatja az eddig tapasztalt nagyszerű klinikai eredmények elméleti, immunológiai és genomikai hátterét.  

S: Itt az ősz – no nem az a hagyományos, hiszen az időjárás képes nap mint nap megtréfálni minket. Csak én érzem, hogy a hangulatom is szinte követi az időjárás alakulását?

F.M: Ősszel és télen, amikor sokszor van sötét, de sajnos az elmúlt időszakban is - amikor hideg, esős idő volt és a szobába kellett behúzódnunk, érezzük, milyen jót tenne egy kis fény az éjszakában. Ha rossz kedvünk van; ha úgy érezzük, hogy minden összeesküdött ellenünk, ha úgy gondoljuk, hogy depressziósak vagyunk - vagy tényleg azok vagyunk;  ha kifogytunk az energiából és még dolgoznunk kell, akkor érdemes felkeresni a Sensolite Gyógycentrumot. Általános tapasztalat, hogy a legmorcosabb ember is a kezelések után feltöltődve és vidáman jön ki.

Ha az erős napsütésben valaki  véletlenül  elalszik, és  ezalatt nagyon leég a bőre, akkor is érdemes igénybe venni a hámló, sebes bőr gyógyítására a Sensolite-ot. Természetesen, ha valaki leég, akkor nem rögtön, a leégés napján kell a Sensolite Gyógycentrumot meglátogatni, hanem amikor már lezajlott ez az akut állapot. A fájdalom, a hámlás, az esetleges kisebesedés kivédésére is alkalmas a Sensolite, valamint a szenvedések időtartamát is jelentősen lerövidítheti!

S: Így nyár végén ősz elején – rengetegen szenvednek az allergiától. Nekik tud valamit javasolni?

F.M: Igen! Sok kiváló tapasztalatunk van azzal kapcsolatban, hogyan tudunk a polarizált fénnyel segíteni az allergiás betegeken. Legyen szó pollen-, bőr- vagy ételallergiáról, mindhárom esetben vannak nagyszerű eredményeink! Érdemes a fénykezelést megelőzés céljából is használni. Ha valaki tudja, hogy mikor következik be számára a kellemetlen időszak, akkor 3-4 héttel korábban elkezdheti a rendszeres kezelést polarizált fénnyel és ezzel még akár az is előfordulhat, hogy megelőzi, kivédi az allergiás időszakot. Sőt, örömmel mondhatjuk, hogy asztmásoknak is jelentősen javította a légzésfunkcióját a rendszeres  polarizált fény kezelés!

S: Egészen kicsi – 2-3 év körüli – gyerekeknek vennék Sensolite bérletet, mert a picik akár egy-egy erősebb fuvallat hatására is köhögni kezdenek, folyik az orruk és nehezen gyógyulnak. Mit fognak tapasztalni?

F.M: Azzal kezdeném, hogy a gyerekek nagyon szeretik a Sensolite  fényterápiát! Ez az én számomra azért bír különös jelentőséggel, mert a gyerek - ha valami rossz vagy árt neki; nem érzi jól magát valahol - ösztönösen elutasítja, elmenekül. De nem így van a Sensolite fényággyal! Kivétel nélkül minden kisgyerek – pár hónapos kortól, akár 6-8 éves korig imád a Sensolite fényágyban tartózkodni - többen azért sírnak, mert a kezelés befejeztével  ki kell jönni az ágyból.– Kétségtelen tény, hogy a náthájuk, a fülfájásuk, a homloküreg-gyulladásuk javulhat. Egyetlen egy olyan helyzet van, amikor nagyon oda kell figyelni, ha például a fülgyulladás akut állapotban van – tehát frissen kialakult gyulladásról van szó – ilyenkor tehát a belobbanás veszélye miatt nem ajánlott a Sensolite használata. De kisebb náthák esetén is lehet és érdemes használni.

S: Várhatják-e a miskolciak és a környéken élők, hogy a jövőben újra találkozhatnak Önnel?

F.M: Számomra is nagy öröm, nagy élmény volt találkozni a lakossági fórumon összegyűlt borsodi emberekkel! Boldoggá tett, hogy közvetlenül válaszolhattam a kérdéseikre, problémáikra és ígérem, hogy ősszel vagy télen mindenképpen újra meglátogatom őket, s remélem, hogy addigra már új és kiváló eredményekről is be tudok számolni!


Sensolite Gyógycentrum
Miskolc, Jókai út 4.3525
 
Tel.: 0646/784766
Mob.: 0630/8584676
 
Web:www.sensolitemiskolc.hu
 
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig:07-20h-ig
Szombaton:08-20h-ig

A "fénykagyló" ereje

boon | 2010.09.06 08:51
Már másfél éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a polarizált fénnyel elért eredmények terén Dr. Madarasi Anna, a Szent János Kórház gyermekgyógyásza. A Budai Gyermekkórház (hivatalosan a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházak – a szerk.) főorvosa 2009 tavasza óta kezeli sikeresen és eredményesen kis betegeit a Sensolite fényággyal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában