Helyi közélet

2010.04.08. 22:43

Az Északkal vitáztak a pártok megyei listavezetői

<p>Miskolc - Valamennyi párt, amely listát tudott állítani megyénkben, részt vett az Észak választási fórumán. Zsúfolásig telt a miskolci City Hotel nagyterme szerdai választási fórumunkon: közel száz néző volt kíváncsi az ott elhangzottakra.</p>

Zsúfolásig telt a miskolci City Hotel nagyterme szerdai választási fórumunkon: közel száz néző volt kíváncsi az ott elhangzottakra. Ez már csak azért is így lehetett, mert lapunkon, az Észak-Magyarországon kívül más fórumnak nem sikerült megyénkben egy asztalhoz ültetni a pártok vezetőit.

Mind a kilenc, a megyében listát állítani tudó párt listavezetője elfogadta ugyanis meghívásunkat, és részt is vett az Észak-Magyarország által szervezett választási fórumon. A pártok vezető politikusai azonos időkerettel gazdálkodva ismertethették választási programjukat, előbb egy percben maguk mondhatták el, amit a legfontosabbnak tartottak, majd azok a kérdések következtek – minden listavezető további kilenc perccel gazdálkodhatott megválaszolásukkor – amelyeket Bujdos Attila, lapunk főszerkesztő helyettese, a vita moderátora tett fel az olvasók hozzánk beküldött kérdéseiből válogatva.

Csütörtökön: részletesen

Már a kérdésekből is kiderült, térségünk legfőbb problémái között szerepel a munkahelyek hiánya, a szociális segélyezés ügye, a területfejlesztés lehetőségei, és égető a cigánykérdés. A pártok válaszait részletesen ismertetjük csütörtökön.

A fórumon született válaszok közül most azt emeljük ki, hogy a pártok mely másik parlamenti erővel lépnének koalícióba, ha sikeresen szerepelnek a választásokon, s hogy melyekkel működnének együtt.

Király Bálint (LMP) valamennyi parlamenti párttal el tudná képzelni az együttműködést, ha az elősegítené az ország fejlődését, de nem készül kormányzó szerepre. Az MDF vállalná a koalíciót minden demokratikus gondolkodású párttal, fogalmazott Zsíros László. (Szepessy Zsolt e kérdéskörnél még nem érkezett meg.) Dancs Mihály (MSZDP) hárította ezt a kérdést, ő úgy látja, pártja nem érett még a parlamentbe jutásra. Viszont megjegyezte, terveik szerint 2014-ben akár az egymilliós magyar cigányságot is képviselni tudnák.

Koalíció, támogatás

A Fidesz nem lépne egyetlen párttal sem koalícióba, hangsúlyozta Pelczné dr. Gáll Ildikó, de minden parlamenti párttal kész együttműködni az ország érdekében. Gúr Nándor (MSZP) hasonlóképp vélekedett ebben a kérdésben, bár leszögezte, pártja a szélsőséges erőktől – itt a Jobbik képviselőjére mutatott – egyértelműen elzárkózik. A Munkáspárt listájának vezetője, Budai Ferenc nem bízik a parlamentbe jutásban, így nem válaszolt a kérdésre érdemben, Egyed Zsolt (Jobbik) pedig kijelentette, pártja nem készül a kormányzó szerepre, de minden olyan kezdeményezést támogat, amely a magyar nemzet érdekét szolgálja. A MIÉP-es Soltész Imre a kérdésre nem válaszolt ugyan, de kifejtette, az lenne a jó, ha kétharmados többsége lenne a győztes pártnak.

ÉM-HM



Listavezetők

A választási fórumunkon részt vevő politikusok (a szavazólapra felkerülés sorrendjében)

Király Bálint (LMP)
Szepesi Zsolt (Összefogás Párt)
Zsíros László (MDF)
Dancs Mihály (MSZDP)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz-KDNP)
Gúr Nándor (MSZP)
Budai Ferenc (Munkáspárt)
Egyed Zsolt (Jobbik)
Soltész Imre (MIÉP)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában