Bánkút: De, ha beindulnak a felvonók

Az ünnepek utáni város

szokásos szürke

hétköznapját mutatja. Semmi extra,

„csak” a kátyúkat és

néhány kaszkadőr nyugdíjast

kerülgetünk, majd végre a

Bükk kapujában vagyunk. Nyugi van;

már feljebb, a Hámori tónál

ketten. A fiatal az öregebbet fotózza. A

háttérben a

Palotaszálló.

A pisztrángos felé az út mellett

favágók ebédelnek. Felkanyarodunk

a bánkúti útra, itt már

észnél kell lenni, de

hóláncra nincs szükség.

Megnyugtató a hólepte táj, a

fehér súly alatt görnyedő

fák látványa. Mire

felérünk, még a Nap is kisüt.

Alföldi

vendégek

„Nagy családdal, barátokkal

érkeztünk

Bánkútra.” - árulja

el a jászberényi Csontos

Péter. „Négy napos,

szilveszter utáni pihenésre,

hógolyózásra,

szánkózásra. Jó az

idő, a gyerekek jól érzik magukat

és jó az ellátás, no meg a

szállás. Egy kicsit az a

fájó, hogy nem hamarabb esett le a

hó, mert akkor többet tudtunk volna

síelni. De nem gond. A társaságban

már volt olyan, aki volt itt, de úgy

érzem, hogy mi is visszajárók

leszünk. Szeretnénk nyáron is

eljönni, mert lehet jókat

túrázni, kirándulni a

gyerekekkel.”

Péterék mennek is,

„meló” van, húzni kell a

srácokat. Mi a turistaház felé

vesszük az irányt. A távoli

hegytetőn kis pötty; valaki

szánkút húz, ám rajtuk

kívül csak mi téblábolunk a

hóban.

Felvonóra

várva

„Szilveszterkor voltak vendégek, ám

azóta nem nagyon. Nem, mert a legtöbben azt

várják, hogy beinduljanak a

felvonók.” - mondja

Marika néni, a

recepciós.

Kinn, két kismacska élvezi a

napsütést, mi pedig forró

teát kérünk a turistaházban.

„Szerdán jó esély van

rá, hogy beindítják a

felvonók közül a C, vagy a D,

illetve a G-t.” - jelenti ki

Zsuzsa a meleget adó

cserépkályhának dőlve,

miközben a teánkba kortyolunk. Szóba

kerül a téli

autózás, a Szilveszter,

és a hó. A várva

várt hó. Valamivel

később, a parkolóba három

hódeszkás srác

érkezik.

Felcsatolnak, és már tűznek is le.

(Juhász-Léhi István)

]]>