Amit tudni kell a szerelemről...

Mozart: Cosi Fan Tutte című

vígoperáját immár

negyedszer rendezi Ernö Weil:

mindig másképp és

másképp. Hogy miért? Többek

között erre is kíváncsiak

voltunk a vele való

beszélgetéskor.

ÉM: Jól tudjuk, ez az

első alkalom, hogy Magyarországon rendez?

Ernö Weil: Így van. A

regensburgi színház

igazgatójaként régi a kapcsolatom

Halasi Imrével (a miskolci színház

igazgatója – a szerk.). Ő is

rendezett már előadást

nálunk, az én kollégám is

volt már Miskolcon – Rolf

P. Parchwitz a Halál és a

lánykát állította

színpadra – és volt a

színházaknak közös

produkciója is néhány éve,

a Robinson & Crusoe, melyet egy

német és egy magyar szereplővel itt

is, ott is bemutattunk.

ÉM: Operát rendez

nálunk. Miért?

Ernö Weil: Nem tudok magyarul,

így tartottam tőle, hogy egy prózai

darab esetén hogyan értjük meg

egymást a színészekkel.

Ezért gondoltam, hogy operát rendezek,

hiszen a zenénél nincsenek nyelvi

korlátok. A művet Halasi

Imre választotta, de nyilván nem

véletlenül. Harminc éve vagyok

kapcsolatban ezzel a művel, ez a negyedik alkalom,

hogy színpadra állítom.

ÉM: Ez nagyon hosszú

idő. Mi vonzza annyira ehhez az

operához?

Ernö Weil: Nagyon sok darab

született a szerelemről, a

féltékenységről és a

hűségről az évszázadok

során, de azt érzem, hogy Mozart

műve mind közül a legmodernebb. A

legtökéletesebb színdarab ebben a

témában.

ÉM: Gondoljuk,

másképp látja most az

operát, mint az első alkalommal. Miben

különböznek egymástól az

előadásai?

Ernö Weil: Először

inkább mesét rendeztem belőle.

Aztán egyre jobban megmutattam magát az

embert. Most már úgy gondolom, szinte

meztelenül mutatom meg. Megvan a

játéktér, elmeséljük

az egész történetet, de ma

már egyre kevesebb díszlettel dolgozom,

szinte minimalista színházat

csinálunk.

ÉM: Az opera 1790-ben

íródott, ön a mai korba helyezi...

Ernö Weil: Mintha csak a mai

korban játszódna. Az

alaptörténet: van két fiatalember,

Ferrando és

Guglielmo, az egyikük

menyasszonya Dorabella, a

másiké Fiordiligi.

Don Alfonso pedig fogadásra

bírja a férfiakat, higgyék el,

hűnek vélt barátnőik egy nap

leforgása alatt hűtlenekké

válnak. Ezért a férfiak –

bár azt mondják, háborúba

mennek – álruhában

visszatérnek, s ki-ki a másik

menyasszonyának kezd udvarolni. Amikor a

nők már hozzámennének

újdonsült szerelmesükhöz,

leplezik le magukat. S jöhet a happy end.

A főszereplő nők gazdagok, semmi gondjuk

az életben. Sok pénzük van,

érdeklik őket a férfiak, sokat

foglalkoznak a szépséggel. S bár

eljegyzik magukat, tartanak attól, hogy mi lesz,

ha meghal a párjuk a háborúban,

ezért mennek bele az új kapcsolatba.

ÉM: Szerintem egy mai nő

halálra sértődne, ha ezt

tenné vele egy férfi. És viszont

is...

Ernö Weil: Azért itt sem

egyértelmű a happy end. A mű azonban

mindent elmond a szerelemről, a

csábításról, a

féltékenységről. Azt hiszem,

érdekes lenne folytatni a

történetet. Azzal, hogy mi

történt az esküvő után.

Tulajdonképpen Mozart folytatta

is, a Figaro házasságában szerepel

két idősebb házaspár,

akár a Cosi Fan Tutte

főszereplői is lehetnének.

ÉM: A történet

mindenekelőtt opera, mégpedig

csodálatos zenével. Ön hogyan

tapasztalja: népszerűek

Németországban az operák?

Ernö Weil: Nehéz

kérdés, a fiatalok például

egyáltalán nem járnak

színházba. Próbáljuk

különböző zenei programokkal

bevonzani őket, ez nem egyszerű.

ÉM: Miskolc szereti az

operákat, hiszen az évente megrendezett

operafesztiválnak is nagy a sikere.

Ernö Weil: Igen, tudom, s

bízom benne, hogy tetszeni fog az

előadásunk.

ÉM: Először rendezett

Magyarországon. Miben volt más,

mint otthon?

Ernö Weil: Már az

alaphelyzet is más. Németországban

adott a társulat, itt válogathattam a

szereplők közül, sok

vendégénekessel dolgozhattam. Fiatal a

társulat, és csodálatos dolog, ha

fiatalokkal lehet dolgozni.