Helyi közélet

2009.04.11. 13:32

Hé emberek! Lesz MEN!

<p>Miskolc - Nincs ok a par&#225;ra, az id&#233;n is<br /> lesznek Miskolci Egyetemi Napok - a Miskolci Egyetemen.</p>

Hugli Emese, a MEN

főszervezője kérdésünkre

megerősítette: 2009-ben - immár 22.

alkalommal - is megrendezésre kerül a

hagyományos egyetemi fesztivál a

Rockwell Klub és

környékén. Csak úgy mint egy

esztendeje, ebben az évben is május

6-9-ig népesülhet be az

Egyetemváros. - Négy nap

és négy éjszaka, hat

különböző helyszínen,

száz különböző program

várja majd a szórakozni

vágyókat - jelentette ki Hugli

Emese.

- A fesztivál - a szokásokhoz

híven - különböző

stílusokban vonultatja majd fel hazánk

legismertebb, közkedvelt zenekarait, és a

legújabb felfedezetteket. MIndezek mellett

természetesen az egyetemi hagyományok is

megelevednek. A diák rektor jelölt

versenyek kihívásaival

párhuzamosan, vagy éppen együtt a

soproni diákokkal vehetik fel

akár a fejszét a mieink a

favágó versenyen. A selmeci

hagyományok ápolása mellett

könnyűzenei koncertek, dj-k

és még ki tudja, hogy mi várja a

miskolciakat, az egyetemistákat

és az ország minden

részéből idesereglő

vendégeket.

A sok-sok sztár zenekar (Kispál

és a Borz, Kiscsillag,

Fish, Paso, Vad Fruttik,

Republic, Belga, Neo...)

között ott lesz például a

londoni Gangsta Roses tribute banda is, de aki

igényes party zenére szeretne

"beállni", megteheti majd a híres magyar

dj-k sátrában Budaira,

Tommyboyra és a Sterbinszkyre.

A szervezők ígérete szerint

egyébként napok kérdése

és a www.men2009.hu oldalon

csemegézhetünk a programokban.

Kapcsolódó cikkek:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában