Helyi közélet

2008.10.24. 17:06

Mégis lesz rockmúzeum Miskolcon

<p>Miskolc - A turisztikai attrakciók fejlesztésére kiírt pályázaton 500 millió forintot nyert a háromdimenziós mozi – rockmúzeum együttes terve. A beruházás másik felét a pályázó állja.<BR /></p>

Emlékezhetünk: az eredeti szándék az volt, hogy a lillafüredi sziklában, a volt katonai objektumban legyen a rokcmúzeum. Azután a szándék módosult, a rockmúzeumot – egyelőre papíron, pályázatban, némileg módosított koncepcióval – befogadta a volt egyetemi fűtőmű gazdája (tulajdonosa): Szőke Tibor. És most eljött a megvalósítás ideje. Vagyis: a megvalósítás előkészítéséé, a „papírmunkáé”. Engedélykérés, pályáztatás (közbeszerzés), hogy lehetőleg jövő nyáron megkezdődhessék az építkezés.
Nem hajdani rockzenészek levetett ruhadarabjairól és hangszereiről szól majd a múzeum. (Lesz benne ilyen is.) És nem mindennapi lesz a mozi se. Nem „egyszerűen” háromdimenziós, hanem minden bizonnyal digitális filmeket vetítő, olyan, amilyen egyelőre nincs a földrészen.
Plusz: lesz még egy „lába” a projektnek. A volt fűtőműből megszülető Sience Múzeum. Meg annak kapcsolt részei.
A fele pénzt tehát pályázaton nyerte el a beruházó: a Fűtőmű Projekt Konzorcium (az Egyetemi Fűtőmű Kft. és Miskolc város konzorciuma).
Szőke Tibortól, az Egyetemi Fűtőmű Kft. ügyvezető-tulajdonosától mindenekelőtt azt kérdeztük: hogy jön ide a város? Mit jelent a konzorcium, mennyi az üzletből Miskolc haszna, kockázata, mit „tett bele” az önkormányzat

Iskolai kirándulás

Az ügyvezető elmondta: a város részvétele erkölcsi támogatást jelent. Nem többet és nem kevesebbet. A rockmúzeum terve az egyik vezérprojektje volt Miskolc pályázatának, amellyel Európa kulturális fővárosa szeretett volna lenni 2010-ben. Nos: a terv megvalósul.
A háromdimenziós mozi és a rockmúzeum nem a volt fűtőmű épületében lesz, hanem egy mellette felhúzandó, különleges épületben. A nyertes pályázat után megkezdődhet a beruházás előkészítése – a tervek már megvannak –, ezek eredményeként a jövő év közepére valószínűsíti az első kapavágást Szőke Tibor. Hogy azután 2010 második felében megnyisson a mozi és a rockmúzeum. Ami Szőke Tibor szerint iskolakirándulási célpont is lesz.

Rock, módosulással

A lillafüredi szikla lett volna az ötletgazda Fedor Vilmos szerint a rockmúzeum otthona, de az a terv számos nehézségbe ütközött, így egy racionálisabb megoldás született: legyen része annak a komplexumnak, amit a Fűtőmű-projekt átfog. Szőke Tibor elmondta: a múzeum koncepciója is módosult:
Európa rokczenéjét, azok művelőit „kínálja” sokféle módon, interaktív formában. Ki-ki annyit vesz magához a rock történelméből, ágaiból, előadóinak megismeréséből, az információkból, amennyire igényt tart. Nemcsak hazai, hanem külföldi rockzenészekkel, illetve koncertszervezőkkel, menedzsmentekkel vették már fel a kapcsolatot. A rockmúzeum nem arról szól majd, hogy rockereklyéket láthatunk benne – ilyenek is lesznek –, hanem Miskolc amerikai tetvérvárosa, Cleveland rockmúzeumának méltó, európai párja kíván lenni. Visszatekintve, de nem lezárva az elmúlt kábé 50 évet, benne a zene és a társadalom kölcsönhatásával. A tervek szerint lesz benne hangszertörténei kiállítás, hangszerbolt, de még hangszeroktatás és tematikus rádióadó is.

Térhatású, digitálisan

Az IMAX mozik ma többnyire háromnegyedórás filmeket vetítenek. Ennek megfelelően a tematika inkább dokumentum, mintsem játékfilm. Hogy miért ilyen rövidek? Mert egy ilyen film súlya körülbelül 300 kiló. Jön viszont a digitális technika, már kapott is ajánlatot Szőke Tibor, aki szerint a miskolci lehet Európa első ilyen (tehát digitális technikájú) térhatású mozija. És mint ilyen: igazi attrakció.
Szabados Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában