Helyi közélet

2008.10.26. 13:01

Kevés (netán sok) a gyermekorvos?

<p>Miskolc - Országos gondként jelezte a Házi Gyermekorvosok Egyesülete: nő a gyermekorvoshiány, főként Észak-Magyaroszágon. Több felmérés is azt mutatja: sérülnek a gyermekjogok, ha nem gyermekgyógyász gyógyítja a beteg gyermekeket.</p>

Portálunknak dr. Török Lajosgyermekgyógyász szakfőorvos ez év februárjában azt nyilatkozta: míg másutt az orvos kevés, addig Miskolcon a gyermeklétszám apadt le annyira, hogy gyermekorvosi praxisokat kellett összevonni. Elmondta: a miskolci háziorvosok átlag életkora bőven 57 fölött van, viszont sokan a nyugdíjkorhatáron túl is dolgoznak, amit ő helytelenít. Most azt hallani: országosan gyermekorvoshiány fenyeget. Akkor hát sok, vagy kevés a gyermekorvos? – tettük fel a kérdést a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnökének, a GYEK főorvosának, dr. Szabó Lászlónak.

A betegek érzik

– Területenként változó a helyzet. Lehet, hogy jelenleg Miskolcon több a praxis, mint a gyermekorvos, azonban ha egyszerre befejezik a munkát azok, aki nyugdíjuk mellett ma még a megélhetésük miatt tovább dolgoznak, akkor itt is gond lesz. Viszont például Sátoraljaújhelyen még a kórházi osztályon is van üres gyermekorvosi állás. A legnagyobb hiány főként az alapellátásban jelentkezik, a falvakban, illetve a városok peremkerületeiben. Az ebből fakadó hátrány ezeket a betegeket sújtja, akikkel viszont nemigen találkoznak a nagypolitika szereplői. Ezért hozhatnak olyan döntést, hogy mintegy fele annyi jelentkezőt vehetnek fel az orvosegyetemek gyermekorvosi rezidensnek, mint amennyi kellene – magyarázta a főorvos.

Fölöslegesen és későn

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének OEP-receptek alapján történt felmérése szerint a vegyes körzetek úgynevezett családorvosai szignifikánsan rosszabb minőségben látják el a gyermekeket, mint az ő gyógyításukra szakosodott házi gyermekorvosok – olvashattuk több helyen. Többször „operálnak” például antibiotikummal.

– A GYEK vezető főorvosa, dr. Sólyom Enikő irányításával nálunk is folyt egy vizsgálat, az is hasonló következtetésekre vezetett. A beküldött gyermekek közül a vegyes körzetekből jóval több volt a fölöslegesen beutalt, ugyanakkor a későn beküldöttek java is ebből a körből került ki.

Dr. Szabó László a megoldást abban látná, ha növelnék a gyermekorvosi rezidensek számát, és addig is a kistérségekben szerveződnének az alapellátáson belül gyermekorvosi központok, ahová inkább a gyermekeket utaztatnák, nem a gyermekorvos „szaladgálna” faluról falura.

Gyermekorvosi egyszeregy
„A GYEK fennállása óta évente 10 végzett orvos jelentkezett gyermekorvosi gyakorlatra. A szakvizsga letétele után a 10-ből 8 ment ki területre. Időközben telítődtek a gyermekorvosi körzetek, de az utóbbi időben már csak 2-3, legfeljebb 4 új rezidens kezd nálunk. Ezek alapján belátható, hogy ha a hirtelen nyugdíjba vonuló gyermekorvosok által tömegesen üresednek meg a körzetek, nem lesz elegendő utánpótlás.” (Dr. Szabó László)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában