Helyi közélet

2008.05.29. 14:27

Ülésezett a megyei közgyűlés

<p>Csötörtökön tartotta soros ülését a megyei közgyűlés.</p>

11.57: Sürgősségi ellátási fejlesztésekrő A továbbiakban a sürgősségi ellátás bővítéséhez szükséges pályázatok véleményezése volt napirenden. Koleszár Lajos (MSZP) jelezte, hogy olyan átalakításról van szó, amely az egész országban gond, hiszen a sürgősségi ellátás nem ismer ünnepnapokat és korosztályokat sem. „Az új forma milliónyi gondot oldhat meg, de kétségtelenül bonyolult és sok hibát is magában rejtő megoldás”. A közgyűlés támogatta az ózdi és a kazincbarcikai fejlesztést. Az egyebek napirendi pontban Panyik József (Fidesz-KDNP) frakcióvezető kérdést intézett Ódor Ferenc elnökhöz a megye titkosszolgálati megfigyelésével kapcsolatban. Az elnök válaszában elmondta, hogy a jelenlegi kormányrendelet szerint a hivatalt és az önkormányzat tagjait is megfigyelhetik és az Európai Unió pénzei felhasználásának ellenőrzését célozza a feladat. Ódor Ferenc elmondta, hogy sem ő nem kezdeményezett, sem nála nem kezdeményeztek ilyen megfigyeléssel kapcsolatos megállapodást. Az elnök az intézkedést elev elhamarkodottnak tartja. Ezzel a közgyűlés befejezte munkáját.


11.47: Megkezdődhet az utólagos akadálymentesítés Ódor Ferenc elnök javaslatot tett az európai forrásból történő utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben pályázat támogatására. A közgyűlés tagjai örömüket fejezték ki, hogy uniós támogatást kaphat a megye és további hasonló eredményes pályázatokat várnak. Koleszár Lajos (MSZP) arról beszélt, hogy olyan pályázatokat is látott már, amely a látás és hallássérültek segítését is célozták. Ódor Ferenc is pozitívan értékelte az első sikeres megyei uniós pályázatot. Az előző hozzászólásra utalva hozzátette, hogy van még gondja bőven a megyei önkormányzatnak. Elmondta, hogy minden pályázati lehetőséget igyekeznek megragadni.


11.44: Egészségügyi átalakítások
A közgyűlés felülvizsgálta a megyei kórház és a nefrológiai intézet közötti szerződést. Koleszár Lajos (MSZP) bizottsági elnök jelezte, hogy az intézmény nélkülözhetetlen ellátást végez, ezért további működése nagyon fontos a megye vesebetegeinek kezelése szempontjából. Ódor Ferenc emlékeztetett a tavaly év eleji ágyszámrendeletre, amely ágyakat vette el a nefrológiai központtól annak ellenére, hogy minden fél ellenezte ezt. Az elnök reméli, hogy az ilyen intézkedések a múltéi lesznek. Kérte, hogy a regionális egészségügyi tanács próbálja megoldani a kérdést tartósan is. A témánál maradva a megyei fenntartásban lévő egészségügyi intézmények szakellátási kapacitásáról tárgyalt a közgyűlés. Koleszár Lajos rendkívül fontosnak, de egyben bonyolultnak nevezte a javaslatcsomagot, amely összefügg a megye és Miskolc között kötött ellátási megállapodáshoz is.


11.33: Fókuszpontban marad a megyei közétkeztetés
A közgyűlés a megyei intézményekben működő konyhák működtetésbe adásának tapasztalatairól volt szó. Egy tavalyi határozat nyomán készült egy jelentés a működtetés eddigi tapasztalatairól. Mint ismeretes, a Sodexho működteti több, mint két éve a konyhákat. A közgyűlés két tábora a döntés óta is ellentétes álláspontot foglal el a kérdésben. Az MSZP akkor támogatta, a Fidesz pedig ellenezte a működtetésbe adást. Budai Erzsébet (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy az ellátás minőségében még mindig vannak fenntartásaik, de elmozdulást éreznek pozitív irányba. Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP) kérte, hogy a jövőben is folyamatosan ellenőrizzék az étkeztetés minőségét és szükség esetén hozzanak intézkedéseket. Gyárfás Ildikó (MSZP) emlékeztetett arra, hogy annak idején milyen viták voltak és szerinte az élet visszaigazolta, hogy a testület jó döntést hozott. A szolgáltatót képviselő vezető elmondta, hogy nagy segítség számukra, hogy a javulás konstatálása mellett a kritikát is megkapták, hiszen csak ezekkel együtt tudnak további intézkedéseket hozni az ellátás javítása érdekében. Ódor Ferenc elmondta, hogy az étkeztetés kérdése – mivel mindenki érintett valahogy benne – a közérdeklődés középpontjában van. Megemlítette az alapanyagok drágulását, amely nehezíti a helyzetet. Reményét fejezte ki, hogy mindkét oldal beletanul az együttműködésbe. Jelezte, hogy a megyei önkormányzat a jövőben is kiemelten kívánja figyelemmel kísérni az étkeztetés helyzetét. A testület végülis elfogadta a beszámolót.


11.17: Piaci igényű szakképzést javasolnak
A közoktatási középtávú fejlesztési, intézményhálózat-működtetési tervek tárgyalásával folytatódott a közgyűlés munkája. Lukács András (MSZP) úgy vélekedett a szakmai anyagról, hogy az „nem csak terjedelmében, hanem tartalmában is méltánylandó”. A témakör gondjai között kiemelte az intézményhálózat széttagoltságát. Jelezte, hogy – véleménye szerint –érdemibb együttműködésre volna szükség a képzés és a munkaerőpiac között. Az igényekről tárgyalni kell a képzési tanáccsal és az iparkamarával. Azt mondta, hogy nem a hagyományokra, hanem a jövőre irányuló képzésre volna szükség. Budai Erzsébet (Fidesz-KDNP) szakbizottsági elnök válaszában jelezte, hogy országos orvoslású problémáról van szó, mert maguk a kamarák sem tudnak választ adni arra, hogy milyen szakképzésre lesz szükség a jövőben. Lukács András viszontválaszában azt mondta, hogy a megye érdeke nem lehet más, mint, hogy gyermekei piacképes szakma birtokában induljon neki az életnek. Az előterjesztést elfogadták.


11.02: Kis vita a gyermekvédelmi szakellátásról.
A gyermekvédelmi szakellátást utógondozói térítési díjának 6 százalékos emeléséről döntött ezt követően a közgyűlés. A döntés egyhangú igen volt. Az előzőhöz csatlakozott a következő napirendi pont is, amelyben a gyermekvédelmi szakellátás helyzetét tárgyalták a képviselők. Gyárfás Ildikó (MSZP) a szocialista frakció véleményét tolmácsolva maga színvonalúnak minősítette a szakemberek által készített elemzéssel, ám – mint mondta – nem elégedettek a tervezett intézkedésekkel. Hiányolta azt, hogy nincsenek konkrét javaslatok. Azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a gyermekvédelmi törvény tervezetében megfogalmazottak figyelembevételével fogalmazódjon meg végre egy tervezet. Véleménye szerint ennek még a jövő évi költségvetés tervezése előtt meg kell történnie, hogy a szükséges anyagi háttér tervezhető legyen. Megerősítette, hogy konkrét intézkedési javaslatokat várnak. Ódor Ferenc egyetértett Gyárfás Ildikóval, de jelezte, hogy azért nincsenek konkrétumok, mert nincs meg a pénzügyi háttere. Ennek ellenére még az év végi határidő letelte előtt – folyamatosan – végzik a tervező munkát. A tervezet a közgyűlés elfogadta.


10.46: Csiba László nevét vette fel a ház
A következő napirendi pontban arról tárgyalt a testület, hogy a sajószentpéteri Gondoskodás és Esély Háza dr. Csiba László nevét vegye fel. Ódor Ferenc arról szólt, hogy a megye fenntartásában működő házat néhány héttel ezelőtt adták át és reményét fejezte ki, hogy a gondoskodásban nagy szerepet tölt majd be. Örömét fejezte ki, hogy az elnevezés méltó mind a személyiség hírnevéhez, mind az intézményhez. A képviselők egyöntetűen támogatták a javaslatot.


10.38: Módosították a lakásrendeletet
Negyvennyolc képviselő jelenlétével megkezdte munkáját Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlésének májusi rendes ülése. Ódor Ferenc elnök tizenhárom napirendi pont megtárgyalását javasolta a testületnek és a megyei feladatellátás racionalizálásából adódó létszámcsökkentésről szóló napirendi pont visszavonását javasolta. (Mindössze két és fél álláshely megszüntetéséről volt szó az előterjesztésben – a szerk.)

Elsőként az évi eddig 20 millió forint keretösszegű lakáscélú támogatásról szóló rendelet módosítását terjesztette elő az elnök. A keretösszegből megyei alkalmazásban lévő dolgozók kaphatnak támogatást. A módosítás oka, hogy az infláció révén ez az összeg ma már nem elegendő a célok teljesítéséhez, így a keret megemeléséről szólt a javaslat. Gergely Zsolt (Fidesz-KDNP) alelnök megköszönte az érintetteknek a gyors előkészítést. A testület ellenszavazat nélkül szavazott az előterjesztésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában