2007.12.07. 16:34
Tollas Tibor szavalóverseny
<p>A Kecskési Tollas Tibor Emlékére Alapítvány 11. alkalommal rendezi meg a Tollas Tibor Versmondó Versenyt.</p>
A döntőt megelőzően elődöntőket szerveztünk a középiskolások számára. Az első elődöntő Erdélyben, Szovátán volt november 3-án, a Teleki Oktatási Központban.A második elődöntőt Putnokon rendeztük november 16-án a Serényi Béla Gimnázium támogatásával. Felvidékről, Szlovákiából a decemberi válogatása alapján érkeznek majd versenyzők.
A három helyszínről továbbjutott versenyzők részt vesznek a nagybarcai döntőn, mely december 15-én 15 órától lesz. A középiskolásokon kívül általános iskolás kategóriában is meghirdettük a versenyt. A szavalóverseny Nagybarca legnagyobb kulturális rendezvénye, mely határainkon túl is hírnevet szerez községünknek. Sok szeretettel hívunk és várunk minden versszerető érdeklődőt! - jelentette ki Csikász Gáborné, az Alapítvány elnöke.
B. Gy.