2024.03.25. 09:22
Kétmillió forinthoz jutott a temetői zsaroló
A kézbesítőként dolgozó nőt valótlanul azzal vádolta, hogy hivatalos iratait hanyagsága miatt nem kapta meg, feljelentéssel fenyegetve közel kétmillió forintot zsarolt ki tőle.

Összesen 2 millió forintot zsarolt ki a nőből (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen zsarolás bűntette miatt. A vádirat szerint a nőt 2022 májustól kezdve egészen december végéig egy borsodi településen kézbesítőként dolgozó nőnek valótlanul azt állította, hogy hanyagul végzi a munkáját és a mulasztásai miatt nem kézbesítették ki számára egy hagyatéki eljárással kapcsolatos hivatalos iratokat - többek között gépjármű-törzskönyvet - így őt jelentős anyagi hátrány érte. Azt mondta a kézbesítőnek, hogy munkahelyén bepanaszolja, feljelenti és azzal is fenyegette, hogy megvereti.
A sírok között vette át a pénzt
Az így megfélemlített kézbesítőtől készpénzt követelt. A kézbesítő nő - féltve a munkahelyét - saját munkabéréből, örökségéből, illetőleg kölcsönökből esetenként több százezer forintot adott át a zsarolónak, aki a készpénz átvételének helyeként jellemzően a település temetőjét határozta meg.
A sértett összesen közel kétmillió forint készpénzt adott a vádlottnak, azonban az elszenvedett lelki gyötrelmektől rendkívül rossz pszichés állapotba került, megbetegedett, majd nem látván más kiutat feljelentést tett a rendőrségen – tudta meg portálunk.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.