Ítélet

2024.02.28. 15:00

Láncfűrésszel fenyegette szomszédját

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2021 júniusában Legyesbényén verekedésre szólította fel szomszédját, majd egy beindított láncfűrésszel bement annak portájára.

Boon.hu

Láncfűrésszel támadt

Forrás: Shutterstock

Fotó: Peter Kniez

Az ott tartózkodó két sértett férfi a vádlott fenyegetésére menekülni kezdett, egy autóba ültek be. Miután a sofőr a gépjárművel hátramenetben elindult, a vádlott felvett a földről egy téglát és megdobta a mozgásban lévő gépkocsi első lökhárítóját. Ezt követően a terhelt a még mindig nála lévő láncfűrésszel az autó jobb hátsó burkolati elemén horpadásos-karcolásos sérülést idézett elő.

 

Nem térült meg a kár

A vádlott a gépjármű megrongálásával a sértettnek mintegy százezer forint összegű – meg nem térült – kárt okozott. A férfi közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, s egyúttal a gépjárműben ülő sértettek életét, testi épségét is veszélyeztette.

 

Sértetti megbocsátás

A bíróság a vádlottat közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt 1 év és 8 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a sértetti megbocsátást, míg súlyosító körülményként esett latba a vádlott önhibájából eredő ittas állapota, továbbá az, hogy jelen cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

 

Nem jogerős

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot fenntartott nyilatkozattételre, a vádlott és védője pedig elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentettek be fellebbezést - tudta meg a boon.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában