Idegbe jött

2023.12.04. 11:16

Letartóztatták a férfit, aki kést dobott a feleségébe a disznóölésen

Megpróbálta elbagatellizálni a dolgot, de életveszélyes sérülés lett belőle.

Boon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock/Illusztráció

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. november 29. napján a család csobaji otthonában tartott disznóölés utáni vacsorán, ittas állapotban egy szóváltást követően egy kb. 15 centiméter hosszúságú csontozókést eldobva belevágta azt a felesége bal oldalába, a bordáinál.

Meg kellett műteni

A sértett ezután erős fájdalmat érzett, de a gyanúsított el akarta bagatellizálni a sérülés súlyosságát, majd a sértett mentőt hívott, kórházba szállították, ahol műtétre került sor. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított fenti cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas.

Súlyos éveket kaphat

A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés mértékére tekintettel, mely 8 évig terjedő szabadságvesztés, valamint a gyanúsított személyi, vagyoni, egzisztenciális körülményei alapján fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A gyanúsított a bűncselekményt hozzátartozója sérelmére, családi környezetben követte el, a sértett az eljárás elején vonakodott terhelő vallomást tenni, mindezekre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a sértett, vagy más tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítené.

Még nem végleges

Kisebb fokban a bűnismétlés veszélye is fennáll, illetve annak a lehetősége, hogy a gyanúsított a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában